3p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2927,05 pontos, 2,41 százalékos emelkedéssel, 124 307,61 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 36,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével jelentősen erősödve zárták a napot a keddi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: nagyon jó hangulatban zajlott a kereskedés, az irányadó nyugat-európai tőzsdék is 2-3 százalékkal mozdultak feljebb. A piaci optimizmust Donald Trump kedd esti bejelentése fűtötte, amely szerint két-három héten belül lezárulhat az iráni konfliktus – mondta az elemző, hozzátéve, hogy a piacokat a következő időszakban is térségből érkező hírek mozgathatják. A BUX magas forgalomban emelkedett az OTP vezetésével, a Mol jegyzését a csökkenő olajárak húzták lefelé.

Az olajrészvény 12 forinttal, 0,3 százalékkal 3944 forintra csökkent, 3,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 1830 forinttal, 5,17 százalékkal 37 250 forintra erősödött, forgalmuk 26,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 65 forinttal, 3,15 százalékkal 2130 forintra nőtt, forgalma 1,1 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 1,77 százalékkal 12 050 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8968,27 ponton zárt szerdán, ez 108,41 pontos, 1,22 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Jelentős nyereséggel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

A londoni FTSE-100 mutató 1,85 százalék, a frankfurti DAX-index 2,73 százalék plusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 2,10 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 3,05 százalékkal emelkedett. Milánóban 3,17 százalékos, Madridban 3,11 százalékos indexemelkedéssel zárult a kereskedés.

Szerdán jelentős nyereséget mutattak az árfolyamindexek, a pozitív hangulatot döntően az okozta, hogy Donald Trump amerikai elnök kedden kijelentette: az Egyesült Államok akár két-három héten belül lezárhatja az Irán elleni katonai műveleteket. Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,91 százalékos, az S&P 500-as index 1,05 százalékos pluszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,58 százalékos nyereséggel állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,86 dollárral (1,79 százalékkal) 102,11 dollárra csökkent.

Az arany határidős jegyzése unciánként 2,87 százalékkal (134,41 dollárral) 4813,01 dollárra emelkedett.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gázpiac legközelebbi, májusi jegyzésében 6,81 százalékkal csökkent az előző kereskedési nap záróértékéhez képest: 1 megawattóra 47,30 eurón állt 17.45 óra körül. A gázjegyzés három hónapja 27,31 eurón, egy éve 34,79 eurón, két éve 26,58 eurón zárt.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG