1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61 pontos emelkedéssel, 19 265 ponton nyitott pénteken.

A  több mint 61 pont feletti erősödés 0,32 százalékos emelkedést jelent a tegnapi záráshoz képest.

Megtörhet az emelkedés íve

A nap első felében kisebb emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az elemzők, akik szerint később a kereskedés irányát az érkező makrogazdasági hírek határozzák majd meg.

Mezei Ákos, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője szerint folytatódhat a bizonytalanság, az iránykeresés a tőzsdén, a befektetők kivárnak. A nap első felében inkább pozitív lehet az irány, de jelentős elmozdulásra semmiképpen nem lehet számítani - mondta.

Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája szerint is enyhén pozitív hangulatban indulhat a nap a csütörtöki amerikai talpra állás után, de nagyon karakteres mozgásra inkább csak a délutáni amerikai munkaerő-piaci adat után lehet számítani. A szakember szerint egy esetleges globális hangulatjavulásnak az elmúlt napok esése miatt az OTP lehet a legnagyobb nyertese.

Friss árfolyamok >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46340 46130 46390 +0,46% 46340 46380 417 872 750 HUF 2026-08-12 09:32:04
MOL 4868 4850 4886 +0,50% 4866 4868 382 847 498 HUF 2026-08-12 09:31:30
MTELEKOM 2624 2620 2642 +0,15% 2622 2624 74 103 594 HUF 2026-08-12 09:30:57
RICHTER 13040 12880 13080 0,00% 13010 13030 232 658 070 HUF 2026-08-12 09:31:42
OPUS 352 352 361 -2,76% 353 360 3 117 192 HUF 2026-08-12 09:30:11
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy indult a nap a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 09:41
A keddi záró értékéhez képest alig mozdult.
Részvény / Deviza / Áru Ennyi forintot kell most adni egyetlen euróért
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 07:35
Kissé erősödött a forint árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 06:28
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Szívhatja a fogát: nem okozott örömöt a forint
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 19:27
Többségében gyengült kedden a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Európában is kiemelkedő volt a budapesti piac
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 18:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1316 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel 149 903,82 ponton, új történelmi csúcson zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Kiemelkedik a Mol a mezőnyből Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 14:43
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,44 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Sikeres volt a duzzasztás Budapesten – ez folyik a börzén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 12:08
Határozottabbá vált a nyitáskor még visszafogott növekedés a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Fér még pénz a világ legnagyobb cégébe – alig győzik fizetni az AI-t
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 10:58
Ép ésszel felfoghatatlan tőkére tettek szert, megint.
Részvény / Deviza / Áru Valami új kezdődik? Ha ez igaz, sokakat gazdaggá tehet az űrtakarítás
Czwick Dávid | 2026. augusztus 11. 10:41
A jelenlegi tendenciák alapján könnyedén beletenyerelhet a jóba az, aki stratégiájában komolyan számításba veszi az űripart. Na, nem a ma már klasszikusnak nevezhető, rakétákat építő vállalatokat, hanem azokat, amelyek hajlandók, és képesek lesznek feltakarítani a Föld körül keringő tengernyi mocskot. A most beinduló, meglehetősen új piaci szegmens előtt áll még néhány – a bevételi oldalt is érintő – kihívás, de a jelenlegi, a fejünk felett kibontakozó kozmikus káosszal valamit tenni kell. Ez jelenleg mindenki számára teher. Éppen ebből kovácsolhat masszív előnyt egy profitorientált vállalat, melyet egyre több cég követhet. Íme, a részletek.
Részvény / Deviza / Áru Véget értek a szép napok a tőzsdén? Ezt árazzák a kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 09:46
Tulajdonképpen csak a toporgás volt biztos induláskor az európai tőzsdéken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG