2p

Nem mozgás, inkább csak mocorgás volt a tőzsdéken.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,99 pontos csökkenéssel, 126 767,39 ponton nyitott pénteken.

A csütörtöki záró értékéhez képest alig változott.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.

A londoni FTSE100 index 0,08 százalék, a frankfurti DAX-30 index pedig 0,06 százalék erősödéssel, párizsi CAC-40 index pedig 0,11 százalék csökkenéssel kezdte a kereskedést.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 0,06 százalék pluszt jelzett nyitáskor.

Az európai tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 42 centtel (0,59 százalékkal), 71,26 dollárra emelkedett.

Az arany ára unciánként 0,06 százalékkal (3,27 dollárral), 5197,65 dollárra nőtt.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, áprilisi jegyzésében 2,31 százalékkal csökkent: 1 megawattóra 31,45 euróba került a kereskedés első órájának végén. A gázjegyzés három hónapja 27,65 eurón, egy éve 36,60 eurón, két éve 27,92 eurón zárt.

Árfolyam

Az euró jegyzése péntek reggel 9 órakor 375,64 forintra gyengült a csütörtök kora esti 376,35 forintról. A svájci frank árfolyama 412,45 forintról 411,21 forintra csökkent, a dolláré pedig 319,15 forintról 317,88 forintra süllyedt.

Az euró jegyzése a csütörtök kora esti 1,1792 dollárról 1,1818 dollárra erősödött.

Ázsiai indexek

Jórészt erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék indexei pénteken, amikor nemzeti ünnep miatt nem volt kereskedés a tajpeji börzén.

A térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 0,36 százalékos emelkedéssel, 58 967 ponton zárt, a részvények szélesebb körét összefogó Topix index 1,33 százalékkal nőtt.

A már szintén bezárt ausztrál tőzsde irányadó mutatója 0,25 százalék pluszban, a szöuli viszont 1 százalék mínuszban fejezte be a napot.

A térségben még nyitva tartó tőzsdék közül a sanghaji 0,29 százalék, a hongkongi pedig 0,94 százalék erősödést jelzett.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 41 centtel (0,58 százalékkal), 71,25 dollárra emelkedett.

Az arany ára unciánként 0,31 százalékkal (16,34 dollárral), 5210,61 dollárra nőtt.

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40140 39820 40220 +1,34% 40090 40140 1 109 248 960 HUF 2026-02-27 11:06:52
MOL 3536 3500 3538 +0,45% 3534 3536 380 854 638 HUF 2026-02-27 11:05:42
MTELEKOM 2180 2175 2245 -0,68% 2175 2180 999 465 670 HUF 2026-02-27 11:06:02
RICHTER 12130 11960 12250 +2,54% 12120 12140 1 858 469 260 HUF 2026-02-27 11:06:45
OPUS 547 540 548 -0,18% 546 547 60 115 202 HUF 2026-02-27 11:04:38
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem fogja elhinni, mennyibe kerül az euró
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 07:24
Péntek reggeli friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Magával rántotta az Nvidia a New York-i tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 06:23
Megint megreccsentek a techrészvények.
Részvény / Deviza / Áru ESG a gyakorlatban: így építi be a fenntarthatóságot az alapkezelésbe az Erste – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Veresegyházi Gábor | 2026. február 26. 18:53
Mit jelent a fenntarthatóság a mindennapokban egy befektetési alapkezelőnél? Az Erste szakértőit, Kulcsár Nórát és Kovács Istvánt kérdeztük.
Részvény / Deviza / Áru Gyengült a forint, ennyibe kerül most a dollár
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 18:32
Reggel ugyan benézett 375 alá az euró-forint árfolyam, de a napot 376-tal zárta. A dollár pedig délután a 320-at közelítette, az amerikai fizetőeszközzel szemben gyengült legnagyobb mértékben a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább emelkedett a Magyar Telekom árfolyama, csökkenés az OTP-nél
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 18:18
Csökkent a BUX-index csütörtökön, és a vezető részvények árfolyamai is, a Magyar Telekom kivételével. A vállalat szerdán tette közzé beszámolóját, a befektetők erre reagáltak.
Részvény / Deviza / Áru Csökkenés az európai gáztőzsdén, a Brent olaj ára is 70 dollár alá esett
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 16:41
Minimális mozgással nyitott az amerikai tőzsde csütörtökön: a legnagyobb mozgás a techrészvényeknél volt, de a Nasdaq is csak 0,21 százalékkal esett vissza. Az európai gáztőzsdén viszont nagyot csökkent az ár, és a Brent olaj hordónkénti ára is 70 dollár alá esett.
Részvény / Deviza / Áru Folytatja a menetelést a Telekom, emelkedett a BUX is
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 14:54
Közel ezer ponttal emelkedett a BUX-index a nyitáshoz képest csütörtökön délutánra. A vezető részvények közül a Magyar Telekom húzza a tőzsdét, már több mint 6 százalékkal emelkedett az árfolyam reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A nap nyertese a tőzsdén a Telekom, ezek voltak az eredményei
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:45
A konszenzusnak megfelelő számok ellenére 5 százalékos pluszban a részvény.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt a Magyar Telekom árfolyama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 11:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,57 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt. A Magyar Telekom 5 százalékos pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Vérrel írt, történelmi árrobbanás következhet
Czwick Dávid | 2026. február 26. 10:13
Soha nem látott árszintek jöhetnek, ha megindul az újabb háború, ahogy azt – sajnálatosan – egyre többen rebesgetik. A napokban már fehér házi források is erre utaltak. Az Irán elleni katonai beavatkozás a világgazdaság számára még több bizonytalanságot és bonyodalmat jelenthet. Az emberiségnek tragédiát. Egyedül talán csak az arany lelheti örömét mindebben. A menedékeszköz szerepe és értéke ilyenkor szinte automatikusan jelentősen megugrik. Őrült napok jöhetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG