3p
Az európai tőzsdeindexeknek volt idejük a nap végén nagyot emelkedni, a BUX és a prágai mutató azonban mínuszban maradt. A forint délelőtt erősödött, délután nagyot gyengült, az arany ismét elérte az 1200 dollárt.
(Fotó: Magyar Telekom)

Az eszkalálódni látszó görög problémák ellenére a kezdeti esés után a nap végére emelkedtek az európai indexek csütörtökön, az EuroStoxx 50 index 0,7 százalékkal ment fel fél hatig, a DAX 1,1 százalékos pluszban járt. A BUX index ellenben 0,9 százalékkal esett, azért hogy ne legyünk egyedül, Prága 1,1 százalékos mínuszt hozott össze.

A hangulatváltozás valószínűleg az amerikai részvénypiacnak köszönhető, ahol részben a Fed előző napi nyilatkozata volt jó hír a várható kamatemelés óvatos, fokozatos voltáról. Részben pedig jó makroadatok jöttek mostanában, az infláció például rég nem látott magas szinten állt, ami a növekedés jele.

A Mol lett a nagy vesztes

A BUX index is 1,3 százalékos mínuszból jött fel az említett 0,9 százalékra, miközben a vezető részvények nagyon eltérően viselkedtek. Az OTP több mint két százalékos mínuszból fordult és 0,2 százalékos mínuszban állt meg.

További árfolyamok>>>>

A Mol a nap elején még pluszban is járt, a nap végén pedig 2,4 százalékos esést produkált. Ebben szerepe lehetett annak, hogy az olajárak nap eleji 1,5 százalék körüli többlete fél százalékra olvadt. Pár tized százalékkal esett a Richter és a Telekom is.

Két nappal ezelőtti szinten a forint

Az euró/dollár fél százalékkal, 1,14-re emelkedett, vélhetően szintén a szerdai Fed-produkció hatására. Az euró/forint délelőtt 310,50-re esett, azután hirtelen emelkedni kezdett, este 312,80-on állt, a két nappal korábbi szinten. De nem voltunk kirívóak, ezt mutatja, hogy a zlotyhoz vagy a török lírához képest végül alig változott az árfolyam. Drágultak a nemesfémek is. (A görög csőd várható következményeiről ma itt írtunk.)

További árfolyamok>>>>>

A Concorde Trading blog szerint a Magyar Telekomnál (amely ma 402 forinton zárt) a 400-as szint korábban támasz és ellenállás is volt, így érdemes figyelni, hogy hogyan viselkedik ezen a szinten a papír. „Ha a 400 forintos szint elesik, akkor 385 forintnál látható a következő támasz. Ha viszont a sávozást nézzük, és abból próbálunk következtetni, akkor 370 környékére is visszaeshet a papír” – írják.

Nem lenne meglepő a Telekom esése

A KBC Equitas is azt írta, hogy "Kötéltáncot jár a Telekom". „A 400 forintnál lévő támasz erősségét jól mutatja, hogy március után áprilisban is masszív szintnek számított… Felpattanás esetén ismételten a 430 forintos ellenállás legyűrése lehet a cél. Amennyiben nem változik a piaci hangulat a tőzsdéken, úgy nem lennénk meglepve, ha benézne 400 forint alá az árfolyam.”

„Ebben az esetben 380 forint közelében lelhetne a soron következő menedékére a Magyar Telekom, ráadásul ezt a szintet a 200 napos mozgóátlag is erősíti” – írja az elemzés.

Átsúlyozzák a CECÉ-t

Hétfő reggeltől már az új indexsúlyokkal indul a régiós részvényindex a CECE kereskedése – írja az Erste Befektetési Zrt. „Emiatt pénteken kerül sor az indexkövető alapok átsúlyozásokra, ami megnövekedett forgalmat eredményezhet a kereskedés záró szakaszában. Szinte az összes nagypapírunk súlya enyhén csökkenni fog, de az igazi vesztesek a cseh részvények lesznek” – teszik hozzá.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG