2p

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

Az euró árfolyama a reggel hét órai 398,01 forintról, 395,55 forintra gyengült 18 órára, napközben 394,86 forint és 402,48 forint között mozgott.

A frank jegyzése a reggeli 402,71 forintról 398,32 forintra, míg a dolláré 372,74 forintról 368,79 forintra csökkent.

Az euró a reggeli 1,0673 dollárról 1,0725 dollárra emelkedett.

Árfolyam

Eközben a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 572,38 pontos, 1,40 százalékos emelkedéssel, 41 343,62 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 13,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, negatív hangulatban indult hétfőn a kereskedés. A bankszektor helyzetét még mindig bizonytalannak látták a befektetők, ennek tudható be a jelentős csökkenés az európai piacokon. A kereskedési nap végére azonban úgy tűnik megerősödött a vélemény, hogy a tény, hogy a svájci UBS felvásárolja a Credit Suisse-t enyhítheti a problémákat.

Az Equilor szenior elemzője kifejtette, a Budapesti Értéktőzsdén is látszott a hangulatváltozás, a BUX a főbb európai indexekkel összhangban emelkedett. A forgalom az átlagosnál nagyobb volt a BÉT-en, ebben az OTP súlya a szokásosnál is nagyobb volt. Az OTP a korábbi nagy esés után kapaszkodott vissza, az árfolyamban jelentős javulást lehetett látni a reggeli árfolyamokhoz képest, de ez sem volt elég ahhoz, hogy pluszban zárjon.

A Mol árfolyamára kedvezően hatott az is, hogy a társaság bejelentette, azeri kőolajmezőről érkezik szállítmány a pozsonyi finomítóba - tette hozzá.

A Mol 82 forinttal, 3,39 százalékkal 2500 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 8 forinttal, 0,08 százalékkal 9482 forintra csökkent, forgalmuk 10,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,78 százalékkal 382 forintra esett, forgalma 85,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 2,05 százalékkal 7450 forintra nőtt, a részvények forgalma 628,7 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3466,69 ponton zárt hétfőn, ez 20,65 pontos, 0,60 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG