3p

Az állami informatikai tendereken az utóbbi időben kimagaslóan szereplő 4iG remek első féléves eredményekről adott számot. A vállalat az árbevétel és az EBITDA soron is 30 százalék feletti növekedést ért el.

A 4iG IFRS szerinti konszolidált értékesítési árbevétele 20,2 milliárd forint volt, amely 39 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, a vállalat EBITDA-ja pedig 1.360 millió forintra növekedett, amely 34,8 százalékkal haladta meg a 2019. első félévi pénzügyi és értékcsökkenési leírások előtti eredményét.

A cégcsoport azt közölte, hogy az eredményeit többek között az új piaci (például ServiceNow, e-aláírás), valamint a távmunkához és digitális átálláshoz kapcsolódó (kiberbiztonság, távoli rendszerfelügyelet és elérés, szerviz) szolgáltatások mellett, a megrendelők megnövekedett hardverigénye is felfelé húzta. A társaság emellett bővíteni tudta a folyamatos megbízásokból származó szolgáltatási bevételeit – egy év alatt ez az arány 10-ről 16 százalékra növekedett – és jelentősen javult a tanácsadásból, egyéb termék vagy szolgáltatásból származó megbízások aránya is, amely 16 százalékról 36 százalékra emelkedett.

A társaság azt is jelezte, hogy a járványhelyzet ellenére a cégcsoport munkavállalói állománya is megugrott, június 30-án a foglalkoztatottak száma elérte a 644 főt. A növekvő létszám persze a költségekben is visszaköszönt, hiszen a bázisidőszakban a személyi jellegű ráfordítások 2 milliárd forintot tettek ki, míg idén ez már 3,8 milliárdot. Összességében a működési költségek soron is komoly megugrást láthattunk, hiszen egy évvel korábban 13,677 milliárdot számolt el a 4iG, míg 2020-ban már 18,927 milliárdot. A pénzügyi műveletek előtti eredmény (EBIT) 715 millióról 990 millióra nőtt. Az adózott eredmény pedig a bázisidőszak 579 milliós értékével szemben 775 millió lett.

A menedzsment arról is beszámolt, hogy a 4iG első féléves kimagasló növekedése mellett további 20,8 milliárd forintnyi megrendelésállományuk van, amelyek teljesítése még az idei évben esedékes. A cégcsoport bevételei így várhatóan jelentősen meghaladják majd a tavaly egész évben elért 41 milliárd forintot.

Az eredményes félév és a vállalat tartalékai okán a cégcsoport gazdasági helyzete továbbra is stabil. Az iparág sajátossága, hogy az informatikai és ICT-vállalatok jellemzően a harmadik és negyedik negyedévben realizálják bevételeiket, ennek megfelelően a 4iG menedzsmentje a második félévben a társaság üzleti teljesítményének további növekedésére számít.

A tulajdonosi szerkezet kapcsán a társaság jelentése azt rögzíti, hogy Jászai Gellért, a társaság elnök-vezérigazgatója vagyonkezelő társaságán keresztül megvásárolta az Opus Global Nyrt. 9,95 százalékos és a Konzum PE Magántőkealap 11,63 százalékos 4iG-ben lévő részvénycsomagját (a fenti két társaság Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik – szerk.). Az ügylet révén Jászai Gellért közvetett módon – az IKON Befektetési Alapkezelő Zrt.-n és a KZF Vagyonkezelő Kft.-n keresztül  – a társaság mindösszesen 61,79 százalékos részvénycsomagját  tulajdonolja, amely a szavazatok  63,86 százalékos arányát biztosítja a jövőben. A tranzakciót 2020. július 1-jén jelentették be a Budapesti Értéktőzsde honlapján az igazgatósági és tulajdonosi jóváhagyásokat követően.

A kimagasló eredmény egyébként a pénteki kereskedésben a nyitás után nem tükröződött a 4iG-részvények árfolyamában. A papírok csak szerény mértékben mozdultak felfelé.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG