5p
Az utóbbi időben a befektetők nem nézték jó szemmel a CIG Pannonia veszteségeit, ám emiatt nemcsak a biztosítót büntették, hanem a vállalat kisebbségi tulajdonosát, az Opust is.
Ódorné Angyal Zsuzsanna, az Opus Global Nyrt. vezérigazgatója és Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója.

Számottevő forgalom mellett kapott szárnyra pénteken az Opus részvénye a Budapesti Értéktőzsdén. Az első két órát követően ugyanis vállalat minden más részvényt meghaladó forgalmat produkált, az árfolyama pedig 7 százalék feletti mértékben ugrott meg. A mai áremelkedés annak fényében pozitív, hogy a papír csütörtökön is nagyot ment, arra pedig, hogy két nap alatt 20 százalékot ugorjon, jó ideje nem volt példa a piacon. Pedig 2017-es évben még igazi csodarészvény volt az Opus, amely akkor megtöbbszörözte az árfolyamát, kis túlzással az volt a ritka, ha nem emelkedett ilyen tempóban. A két évvel ezelőtti, 760 forintos rekordszint után tavaly már elkezdett csökkenni a papír árfolyama, igaz, az áprilisi országgyűlési választásokat követően még egy lokális csúcsra futotta, amely 739 forint volt.

Ezt követően azonban másfél év masszív lejtmenet jött, a héten 262 forint volt az éves mélypont. Igaz, onnan gyorsan visszapattant a részvény, és már csütörtökön is nagyot, 13 százalékot emelkedett. Érdemes megjegyezni: furcsa, hogy a reggel még zuhanó papír napközben így emelkedett, majd este publikáltak egy jó hírt. Pénteken aztán a részvény tovább menetelt felfele, azt követően, hogy a befektetők úgy látják, az egyik legnagyobb kockázati faktort, a CIG Pannonia veszteséges működését immár nem kell árazni.

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. ugyanis csütörtökön, a tőzsdezárást követően azt tette közzé, hogy tőkehelyzetének átalakítása érdekében tárgyalásokat kezdett az Opus Global Nyrt.-vel az egymásban fennálló részesedéseik átrendezéséről. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a CIG visszavásárolja az Opus tulajdonában álló 23 466 020 darab részvényét, egyben eladja a tulajdonában lévő 6 844 255 darab Opus-részvényt és az MKB-Pannónia Alapkezelő Zrt.-ben lévő 16 százalékos részesedését. Az Opus-részvények ellenértéke részvényenként minimum a 2019. november 27. napi záró árfolyam mínusz 10 százalék lehet. Az Opus-részvények értéke a pénteki árfolyam alapján 2,224 milliárd forint, míg a náluk lévő CIG csomag árfolyamértéke 4,834 milliárd. Az MKB-Pannónia Alapkezelő Zrt. értékét nem ismerjük, de a biztosító számára nem sok jóval kecsegtetne, ha ezzel nem tudnák kiegyenlíteni a másik portfólió értékét, és még pluszban fizetniük kellene a papírokért.

A CIG pénzügyi helyzete ugyan az MNB vizsgálata szerint is megfelelő, ám pont a jegybank felügyeleti részlege kötelezte arra, hogy rendezze 100 százalékos leányvállalatának a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-nek a tőkehelyzetét. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. a jegybanki kötelezéssel kapcsolatban korábban hangsúlyozta, hogy az életbiztosító társaság pénzügyi helyzete stabil, tőkemegfelelése 312 százalék, azaz továbbra is több mint háromszorosa a törvény által előírt szintnek. Ügyfeleik biztosítási szerződései, befektetései biztonságban vannak, leányvállalatának szavatoló tőkehelyzete azokat semmilyen formában nem érinti.

Az EMABIT-nál a problémát az okozta, hogy a társaság olaszországi teljes kitettsége 504,5 millió euró. Az állomány jelentős részén, 319,2 millió euró összesített szerződéses limit erejéig a leányvállalat vélt viszontbiztosítási szerződéssel rendelkezett, amelyről az idén szeptember végén kiderült, hogy hamisítvány. A szerződés megkötésében résztvevő viszontbiztosítási alkuszok felelősségre vonását az EMABIT megkezdte, a csalás kapcsán feljelentést tett. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a biztosítónak így is állni kell az ügyfelek felé a kötelezettséget. Az pedig kérdéses, hogy az EMABIT a csalás miatt veszteséget a bűncselekmény elkövetőivel szemben érvényesíteni tudja-e majd, viszontlátja-e az "ellopott" pénzt.

A CIG által most közzétettekből az derült ki, hogy a társaság tőkéjének csökkentése érdekében mintegy 23,6 millió darab saját részvény vásárlásához kér közgyűlési felhatalmazást. A részvények ellenértékének biztosításához át kell alakítani a tőkestruktúrát. A CIG egyedi beszámolója alapján rendelkezésre álló tőketartaléka meghaladja a 10 milliárd forintot. A saját részvény vásárlására és az osztalékfizetésre rendelkezésre álló tőke összegét úgy növelné, hogy a jegyzett tőkét megemelik a szabad tőketartalékból, majd a jegyzett tőkét leszállítják az eredménytartalékkal szemben.

A CIG Pannónia csoport korábban közzétett gyorsjelentésében 354 millió forint adózás utáni veszteséget jelentett 2019 első három negyedévéről, de a teljes átfogó jövedelme 463 millió forint nyereséget mutatott. Az adózott eredmény 2018 első három negyedévéhez képest 1,915 milliárd forinttal esett vissza. Az olasz határon átnyúló kezesi biztosítások miatt bekövetkezett veszteségek a csoport eredményét 1,296 milliárd forinttal rontották.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41730 42330 -0,52% 0 0 7 501 452 400 HUF 2026-04-29 17:12:15
MOL 4044 3980 4084 +0,10% 0 0 1 541 095 604 HUF 2026-04-29 17:13:45
MTELEKOM 2482 2482 2506 -0,32% 0 0 768 102 340 HUF 2026-04-29 17:05:21
RICHTER 12770 12720 12950 +0,71% 0 0 2 488 694 250 HUF 2026-04-29 17:14:59
OPUS 293 282 307 +1,21% 0 0 176 433 006 HUF 2026-04-29 17:09:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG