2p
A Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójának forgalma 34,5 milliárd forint volt a héten, ami csaknem 12 milliárd forinttal kevesebb, mint az előző heti 46,2 milliárd.

Hétfőn a görög adósságrendezéssel kapcsolatos aggodalmak határozták meg a nemzetközi hangulatot, amelyek arra ösztönözték a befektetőket, hogy zárják pozícióikat. A BÉT-en rendkívül alacsony - 5,6 milliárd forint - volt a forgalom és itt is érződött a görög megállapodás hiányának hatása.

Kedden a nemzetközi piacokon zajló negatív tendenciák nem kedveztek különösebben a kereskedésnek a BÉT-en sem. A forgalom - 10 milliárd forinttal - ekkor volt a heti csúcson, a BUX pedig alig 70 ponttal emelkedett. A nemzetgazdasági miniszter napközben elmondott beszédének hatására 12 forintot emelkedett az OTP árfolyama.

Szerdán a blue chipek - a közepesnél is gyengébb forgalom mellett - vegyesen szerepeltek: a Mol és a Magyar Telekom erősödni tudott, míg az OTP és a Richter minimálisan esett. A magyar börze gyengébben teljesített az európai piacoknál, amihez forintgyengülés is társult.

Csütörtökön délután a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ajánlást fogalmazott meg az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed-nek, ami javította a piaci hangulatot. A BUX is emelkedni tudott, de végül kisebb mínuszban zárta a napot. A hazai vezető részvények közül az OTP csökkent a leginkább, a Mol és a Richter gyakorlatilag változatlan árfolyamon zárt.

A hét végére még az a kevés lendület is kifújt

Pénteken volt a heti forgalom mélypontja, 4,7 milliárd forinttal. A BUX enyhén emelkedett, amely pozitív eredmény az európai börzék indexeinek a csökkenéséhez képest. Egyedül a Mol árfolyama emelkedett 15 forinttal, a többi vezető részvény ára csökkent. A Mol 245 forinttal, 1,66 százalékkal, 14 960 forintra erősödött. Az OTP-részvények ára 315 forinttal, 5,53 százalékkal, 5385 forintra esett. A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 2,88 százalékkal emelkedett, 428 forintot ért pénteken záráskor. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 1,09 százalékkal, 4550 forintra csökkent.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1607,92 ponton zárt pénteken, ez 7,95 pontos, 0,50 százalékos emelkedés az egy héttel korábbihoz viszonyítva.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG