2p
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,02 pontos emelkedéssel, 16 963,90 ponton nyitott. Piaci szakértők nyugodt kereskedésre, enyhe erősödésre számítanak.

Mezei Ákos, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője szerint folytatódhat az erősödés az európai részvénypiacokon, így a BÉT-en is, ám az előző napinál kisebb lendülettel.

A magyar papírok közül a kereskedő főleg az OTP, valamint a Mol piacán lát esélyt az emelkedésre, míg a Richtert és a Telekomot kicsit kockázatosabbnak tartja. Megemlítette, hogy az elmúlt napokban nagy forgalom mellett, jelentős erősödést elért OTP árfolyamában 4100-4200 forintnál van egy nagyobb ellenállás.

Ma dönt a Fed

A CIB Bank reggeli elemzése szerint a szerdai nap globális piaci szempontból legfontosabb eseménye az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed ülése lesz, bár erre csak az európai tőzsdezárás után kerül sor. A várakozások szerint a Fed újabb 10 milliárd dollárral csökkenti havi kötvényvásárlási programját, ám ennél fontosabb kérdés, hogy hogyan alakul az előretekintő iránymutatás.

A Fed döntése előtt az ukrajnai fejlemények befolyásolhatják leginkább a kereskedés menetét, de ameddig nem érkeznek új, nyugtalanító hírek, maradhat a viszonylagos nyugalom a globális piacokon.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41600 42680 +0,29% 0 0 17 216 349 290 HUF 2026-04-27 17:07:35
MOL 4042 4030 4098 -1,41% 0 0 2 483 104 578 HUF 2026-04-27 17:06:35
MTELEKOM 2496 2492 2522 +0,16% 0 0 691 202 740 HUF 2026-04-27 17:05:06
RICHTER 13020 12920 13100 +0,15% 0 0 2 814 052 160 HUF 2026-04-27 17:05:05
OPUS 299 295 318 -11,01% 0 0 221 927 845 HUF 2026-04-27 17:12:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nézze meg, mire jutott a forint az euró és a dollár ellen!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:41
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Molnak volt rossz napja hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:19
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 703,75 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel 133 168,50 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulatban ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:15
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, csak a Molnak van rossz napja
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:38
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,66 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:54
Csak a Mol részvényesei szomorkodhatnak.
Részvény / Deviza / Áru Mit fogunk enni, ha ez így megy tovább?
Eidenpenz József | 2026. április 27. 11:31
Vámháború, energiaár-robbanás, kereskedelmi útvonalak megszakadása a háborúk miatt, klímaváltozás extrém időjárással és vízhiánnyal. Ha többféle tényező egyszerre érvényesül, a hatások egymást erősíthetik, és sokkal nagyobb lehet a rombolás. Nagy veszélyek rejlenek az élelmiszer-ágazatban. Még nem vagyunk a 2022-es szinten, de nem is vagyunk távol tőle.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék sem igazán tudják, merre az arra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:54
Így indultak a hétfői kereskedések.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak: ennyibe kerül most egy euró!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:28
Mit csinál az árfolyam hétfő reggel?
Részvény / Deviza / Áru A választások után magát kitombolt forint is megpihent
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 10:54
A hét elején még erősődött, aztán azonban fokozatosan veszített az értékéből, bár zárásra ismét visszaküzdötte magát a több mint négyéves rekordszintekre. 
Részvény / Deviza / Áru Összezavarodtak a New York-iak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 08:09
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG