2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 380,45 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel, 40 451,17 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 4 forinttal, 0,16 százalékkal 2438 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 2 forinttal, 0,02 százalékkal 8988 forintra nőtt, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5,5 forinttal, 1,93 százalékkal 280 forintra csökkent, forgalma 626,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 310 forinttal, 4,02 százalékkal 8020 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.

A Richter gyárának egyik egysége.  Fotó: Richter, Youtube
A Richter gyárának egyik egysége. Fotó: Richter, Youtube

Józsa Bence az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a nemzetközi piacokkal együtt haladt a BUX-index. A BÉT-en a vezető részvényekkel összefüggésben vállalatspecifikus hírek nem érkeztek.

Úgy vélekedett, a délután Brüsszelben kezdődött az EU-csúcson elhangozhattak olyan információk, amelyek ugyan még nem kerültek nyilvánosságra, de magyar szempontból pozitívak lehetnek, erre a forint délután 15:30-kor kezdődött erősödéséből lehet következtetni.
 
A BUMIX 3526,72 ponton zárt csütörtökön, ez 21,40 pontos, 0,60 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Erősödéssel fejezték be a csütörtöki kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 mutató 0,27 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,20 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,76 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,62 százalékkal erősödött.

Az európai tőzsdezárás idején (17.30 órakor) a Dow Jones ipari átlag 0,95 százalékos, az S&P 500-as index 0,78 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,29 százalékos növekedést jelzett.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 75 centtel (0,81 százalékkal) 93,16 dollárra emelkedett. Az arany unciánként 0,83 százalékkal (13,55 dollárral), 1647,75 dollárra drágult. Az európai gázár jelentősen emelkedett. A holland gáztőzsdén a TTF legközelebbi, novemberi határidős jegyzésében 1 megawattóra 128,25 eurón zárt, ami 13,99 százalékkal magasabb a szerdai záróértékéhez viszonyítva. A gázár három hónapja 159,81 eurón, egy éve 43,55 eurón zárt.

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40930 40770 41140 +1,31% 40930 40940 10 532 558 400 HUF 2026-02-03 14:50:53
MOL 3966 3860 3974 +2,85% 3964 3966 2 321 576 042 HUF 2026-02-03 14:51:49
MTELEKOM 2060 2050 2075 +0,98% 2055 2060 1 290 670 485 HUF 2026-02-03 14:51:49
RICHTER 11100 10850 11130 +2,02% 11100 11110 2 905 893 870 HUF 2026-02-03 14:50:44
OPUS 550 547 553 +0,18% 549 550 110 830 092 HUF 2026-02-03 14:14:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Mol alig bírt magával a délutáni parketten
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,62 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig
Részvény / Deviza / Áru Rekord rekord hátán: félelmetes, mi történik ma a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 11:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,62 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcsok felé tör a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 09:46
Az európai részvénypiacok emelkedéssel indították a keddi kereskedést.  
Részvény / Deviza / Áru Jobban fog esni a kávéja, ha látja, mi történik a forinttal
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 07:45
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Új rekord közelében az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 06:07
Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Felcsillanhat a szeme, ha a forintra néz
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:19
Összeszedte magát a forint.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Magyar Telekom ellentétes irányban fejezte be a napot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 440,56 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 128 391,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Rosszul indult a hét a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 14:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Jól indult az év: új rekord született a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Pocsék a hangulat, zuhannak a tőzsdék, mélyrepülésben az arany
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:43
Csökkenéssel indult hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG