3p

Új cég vette át a listavezető szerepet a legértékesebb vállalatok rangsorában, ám annyiban nem történt változás, hogy azok a cégek kaszálnak, amelyek sokat tudnak felmutatni a mesterséges intelligencia terén.

A mesterséges intelligencia (MI) modelljeinek futtatásához szükséges chipeket gyártó Nvidia lett a világ legértékesebb tőzsdén jegyzett vállalata – jelentette a BBC. A cég egy részvényének értéke 136 dollárra emelkedett kedden, ami 3,5 százalékkal haladta meg az egy nappal korábbi záróárat. Így a Nvidia megelőzte a Microsoftot, az Apple-t is. 

Örülhetnek az Nvidia-irodaházban dolgozók.
Örülhetnek az Nvidia-irodaházban dolgozók.
Fotó: Genslet / Jason O'Rear / Nvidia

Az amerikai vállalat gyakorlatilag az elmúlt másfél évben indult el a meredek emelkedőn, miután 2022 végétől megjelentek a hétköznapi felhasználóknak szánt generatív mesterséges intelligencia-szoftverek. Ez megdobta a futtatásukhoz szükséges különleges chipek iránti keresletet is. Ennek köszönhetően gyors növekedésnek indult a Nvidia árbevétele és profitja.

Sok tőzsdei befektető azt gondolja, hogy még nincs vége a hegymenetnek, ezért vásárolják a cég papírjait, felhajtva a részvényárfolyamot. Ugyanakkor már hallani azokat a hangokat is, amelyek felvetik a kérdést, hogy nőhet-e még tovább a csillagos égen túl a Nvidia értéke. A vállalat piaci kapitalizációja a BBC összefoglalója szerint 3,34 billió dollár, ami iszonyatosan sok pénz. Azaz több mint 1200 billió forint. A 2022-es éves magyar GDP tizenkilencszerese. 

Árfolyam

Nyolc évvel ezelőtt a Nvidia még csak egy aranyos kis chipgyártó volt, ami mai értékének kevesebb, mint egy százalékát érte. A mesterséges intelligencia alkalmazásait fejlesztő vállatok között éles verseny dúl. A versenyfutásban a világ legnagyobb technológiai óriásai járnak az élen: a Microsoft, a Google-t birtokló Alphabet, a Meta és az Apple. Eközben a Nvidia gyártósorairól kerül le az MI-hez szükséges chipek többsége.

A vállalat elmúlt negyedévekben adott tőzsdei gyorsjelentéseiben minden várakozást felülmúló számok szerepeltek, és a szakértők többsége nem látja okát annak, hogy ez belátható időn belül megváltozzon. Ugyanakkor kisebbségük óvatosságra inti a befektetőket. Részben egyre több rivális jelenik meg a színen, részben egyelőre nem látszik, hogyan fog az MI folyamatos, kiszámítható bevételt és nyereséget hozni a modelljeit fejlesztő cégeknek.

Másik listán is az élen

A chipgyártó - nem függetlenül az elmúlt időszakban látott szárnyalástól - az idén már bezsebelt egy másik aranyérmet is. A legjobb hírnévvel rendelkező márkának választották az Axios Harris Poll ranglistáján az idén. 

A Harris Poll immáron húszéves gyakorlattal listázza a legismertebb márkákat. A Nvidia nem akármilyen brandeket előzött meg. A második helyen a nagyon sok mindennel foglalkozó, így folyton az amerikaiak szeme elé kerülő 3M végzett (két tizedponttal lemaradva), a harmadikra a Fidelity Investment pénzügyi szolgáltató került.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41640 40560 41850 +3,33% 0 0 28 597 009 380 HUF 2026-10-12 17:11:33
MOL 4976 4810 5055 -1,56% 0 0 4 212 263 262 HUF 2026-10-12 17:10:00
MTELEKOM 2530 2526 2562 -1,25% 0 0 1 526 683 374 HUF 2026-10-12 17:06:01
RICHTER 12350 12280 12440 0,00% 0 0 2 058 850 920 HUF 2026-10-12 17:05:02
OPUS 237 235 254 -5,75% 0 0 37 510 785 HUF 2026-10-12 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyengült a forint a dollárral szemben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 18:19
Az euróhoz viszonyítva minimális gyengülés, a svájci frankhoz képest egy kicsit nagyobb erősödés a hétfői mérleg.
Részvény / Deviza / Áru A BUX-indexet is magával húzta az OTP kiemelkedő napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 17:40
3,33 százalékkal emelkedett az OTP-részvények értéke hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nincs megállás: már 1300 forintot emelkedett az OTP-árfolyam reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:52
3,23 százalékos emelkedéssel messze az OTP a legjobban teljesítő vezető részvény hétfőn, eközben a Mol-papírok értéke 1,4 százalékot csökkent.
Részvény / Deviza / Áru A hazai értéktőzsde tovább erősödött – elég erős a forgalom
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:45
Még tartja magát a magyar tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Hét eleji mosolyra fakadtak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:31
Emelkedéssel nyitottak a vezető európai tőzsdék, de a BUX is.
Részvény / Deviza / Áru AI startupot vásárol az Amazon
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:34
Az Amazon nagyjából 7 milliárd dolláros tranzakcióról tárgyal a Decart AI-startup felvásárlásáról.
Részvény / Deviza / Áru A forint jól bírja a húszi rakétákat
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:39
A húszik rakétatámadásai és a szaúdiak légicsapásai sem tudják a forintot gyengülő pályára lökni.
Részvény / Deviza / Áru Végre száguld az OTP a nagy zuhanás után
Eidenpenz József | 2026. október 12. 05:43
Miért esett mintegy három hét alatt húsz százalékot az OTP, majd miért ugrott órák alatt öt százalékkal? Hogyan áll az orosz üzletág helyzete, és miért merült fel a kiszállás gondolata? Mi köze Franciaországnak és a Hormuzi-szorosnak az OTP árfolyamához?
Részvény / Deviza / Áru Mosolygósan zárták a napot a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:05
Emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Péntek estére visszavett az arcából a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 18:49
Péntek estére veszített értékéből a forint az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is. Közben Magyarország jelentősen megemelte idei állampapír-kibocsátási tervét, ám az Akcenta CZ elemzése szerint ez önmagában nem jelent gyengülési nyomást a hazai fizetőeszközre. A forint következő időszakát elsősorban a 2027-es költségvetés hitelessége határozhatja meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG