1p
Az állami felvásárlás alatt álló Rába Nyrt. 1,5 milliárd forint adózott veszteséget könyvelt el a harmadik negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 390 milliós nyereséggel. A háromnegyed éves veszteség több mint a duplájára emelkedett, 1,26 milliárd forint volt.

2011 első kilenc hónapjában a Rába csoport 3,5 százalékos növekedéssel 26,4 milliárd forintra gyarapította árbevételét.

Az összbevételben a futóműüzletág súlya megközelíti a 65 százalékos arányt, árbevétele az év első kilenc hónapjában - 19,6 százalékos gyarapodással - 17,1 milliárd forintot ért el. A csoport alkatrész üzletágának bevételei 8 százalékkal, 7,8 milliárd forintra emelkedtek. A jármű üzletág árbevétele 2011 első három negyedévében 2,3 milliárd forintra mérséklődött, a hazai bevételek csökkenését némileg kompenzálni tudta a nemzetközi piacról származó bevétel növekedése.

A pénzügyi veszteség a háromnegyedévben 841 millió forint volt a tavalyi hasonló időszak 288 millió forint veszteségéhez képest. A veszteség nagy része - 653 millió forint, a harmadik negyedévben -1,36 milliárd forint – a készpénzmozgással nem járó hiteleknek az időszak végi magas devizaárfolyammal történt átértékeléséből keletkezett.

Az EBITDA (az adózás, kamatterhek és értékvesztés előtti nyereség) 25,5 százalékkal 301 millió forintra csökkent, az első kilenc hónapban 20,7 százalékkal mérséklődött 1,577 milliárdra.

Az üzemi veszteség 233 millió volt a harmadik és 70,3 millió a háromnegyed évben, rendre 58 százalékkal, illetve 127 százalékkal esett vissza.

Az eredményről beszámoló közleményben  Pintér István, a társaság elnök-vezérigazgatója azt írja: "az év egészére nézve tervszámainkat – a 10 százalékos árbevétel növekedést és a változatlan EBITDA szintet – a várhatóan kiemelkedően erős negyedik negyedéves eredményeinkkel fenntartjuk".

A Rába csoport számára legfontosabb nehézgépjármű-piaci szegmensben továbbra is emelkedő trend jellemezte az észak-amerikai és az európai piacokat. A várakozások szerint e tendencia Észak-Amerikában az év végéig sem fog megtorpanni, az európai előrejelzések némi lassulást vetítenek előre. A mezőgazdasági futóművek iránti kereslet az amerikai kontinensen továbbra is erős, és Európát is jelentős növekedés jellemezte.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő részvényenként 815 forintos áron tett nyilvános vételi ajánlatot a Rába törzsrészvényeire. A felvásárlás november 11-én indul és 30 napon át tart. A Rába igazgatósága szerdán közölte: méltányosnak találja a részvényenkénti 815 forintos ajánlatot, és arra biztatja a részvényeseket, hogy egyezzenek bele a felvásárlási ajánlatba. A dolgozók nem tudják mik a további tervek, ezért nincs határozott véleményük.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41000 40770 41390 -0,49% 40970 41000 7 075 124 420 HUF 2026-11-06 10:55:38
MOL 4850 4812 4980 -2,65% 4844 4852 1 671 045 214 HUF 2026-11-06 10:55:41
MTELEKOM 2878 2822 2896 +0,28% 2878 2882 233 607 590 HUF 2026-11-06 10:54:40
RICHTER 12900 12820 12940 -0,54% 12900 12910 578 023 490 HUF 2026-11-06 10:53:08
OPUS 205 200 208 +2,49% 205 206 48 891 494 HUF 2026-11-06 10:54:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG