3p
A nemzetközi tőzsdéken féktelen száguldást láthatunk, a magyar piac viszont képtelen felvenni a tempót. Nem csak, hogy nem emelkedik, de immár az idei csúcsától is egyre távolabb kerül.
(Fotó: Pixabay.com)

A Wall Street legfontosabb indexei, legyen szó az S&P 500-asról, a Dow Jones 30-asról (DJIA) vagy éppen a technológiai piac legfontosabb mutatójáról a Nasdaq Composite indexről gyakorlatilag napról-napra magasabbra törnek, és így az utóbbi időben folyamatosan újabb történelmi rekordokat állítanak fel. A vásárlói érdeklődés egyelőre töretlen, annak ellenére, hogy számos elemző az amerikai részvénypiac túlértékeltségére figyelmeztet. Igaz mások szerint az idei év is kiugróan jó lehet, köszönhetően annak, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi vita nyugvópontra jutott, a világgazdaság pedig idén talán ismét erősebb növekedésre kapcsolhat.

Mindenesetre az amerikai piacon tombol a bika, a befektetőket pedig a hurráoptimizmus jellemzi. Az amerikai indexek növekedésének a farvizén pedig számos más piac is a magasba tört, és állított fel az elmúlt napokban történelmi rekordokat. Sajnos ezek között nem találjuk ott a magyar tőzsde mutatóját, a BUX-ot, amely ugyan január másodikán remekül indította az évet, és történelmi csúcsra ugrott, azóta viszont ezt nem tudja megismételni. Sőt, az akkor elért 46230 pontos szint elég távolra került azóta. A magyar tőzsde ugyanis a nemzetközi trenddel szemben ismét gyengült, és a BUX 0,48 százalékos csökkenéssel, 44 350,39 ponton zárt csütörtökön. A mai csökkenést kommentálva Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője azt mondta az MTI-nek, hogy a magyar piac továbbra is alulteljesítő, míg például a DAX index év eleji csúcsánál van, a magyar piac folyamatosan "hullogat" - mondta. A BÉT forgalma egyébként közepes volt, inkább eladói oldallal.

Az OTP húzza le az indexet

A szakértők szerint problémát jelent az is, hogy a nagyobb horderejű kérdések megoldása - mint például az amerikai-kínai részmegállapodás aláírása - megtörtént. A piac impulzusszegényebbé vált, nincsenek nagy hírek, bejelentések. Az amerikai tőzsdéket ugyan a most kezdődött gyorsjelentési szezon kedvező számai még lendületbe tartják, de egyre többen várnak ott is korrekciót. Persze lehet, hogy addig még várni kell, csütörtökön például az S&P 500-as áttörte a lélektani 3300 pontos szintet, és a Dow számára is immár látótávolságban van a 30 ezer pontos álomhatár.



A magyar papírok közül az év elején még minden rekordot megdöntő OTP az amely az utóbbi időszakban különösen szenved. December közepén ugyanis még 15600 forinton állított fel történelmi rekordot, azóta viszont lefele csúszást láthatunk. Csütörtökön OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,55 százalékkal 14 420 forintra esett. Miután a bankpapír a BUX legnagyobb súlyú komponense az sem meglepő, hogy a gyengülése az indexet is lefele húzta az elmúlt egy hétben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG