2p
Az elemzőket is meglepte, hogy a korábbi gyengélkedés után a hét első napjaiban erősödni tudott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. Főként az OTP és a Richter húzta a piacot - a hét közepéig, a Fed kötvényvásárlásának újabb mérsékléséig. A hét végére ismét sikerült szembemenni az európai trenddel. Ez volt a héten a BÉT.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX csaknem 4 százalékos emelkedéssel fejezte be a hetet, az előző hetinél lényegesen magasabb forgalom mellett. A forgalom 45,8 milliárd forintról 61,8 milliárdra emelkedett a héten. Az index pénteken 16 759,99 ponton zárt, az előző heti záró érték 16 157,59 pont volt.

Hétfőn a korábbi gyengélkedés után csaknem 650 pontot emelkedett a BUX, az elemzők ezt a geopolitikai kockázatok csökkenésével magyarázták. Mindenki "megemésztette" a krími eseményeket.

Kedden a közel 200 pontos további BUX emelkedést is a krími helyzet tudomásul vételével magyarázták az elemzők. Az OTP és a Richter húzta a piacot. Ezen a napon volt a legmagasabb - 20 milliárd forintos - a forgalom a BÉT-en.

Szerdán csak alig 100 ponttal emelkedett a BUX, az OTP és a Richter esetében folytatódott a pozitív korrekció.

Csütörtökön 100 pontot esett az index. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán este közölte, hogy újabb 10 milliárd dollárral csökkenti gazdaságösztönző célú kötvényvásárlási programjának havi keretösszegét, erre csütörtökön a nemzetközi piacok is kisebb csökkenéssel reagáltak. Ez a hatás érvényesült a BÉT-en is.

Pénteken már 200 pontos volt a BUX esése, de még mindig 602 ponttal az egy héttel korábbi felett tudott zárni az index. A Mol és az OTP esett jelentősebben, a magyar börze szembement az európai trenddel, ahol emelkedtek az indexek.

A Mol-részvények ára 430 forinttal, 3,47 százalékkal 11 950 forintra esett. A Magyar Telekom 7 forintos, 2,22 százalékos csökkenéssel, 309 forinton zárta a hetet. A Richter-papírok értéke 451 forinttal, 13,13 százalékkal 3887 forintra emelkedett a héten. Az OTP árfolyama 227 forinttal, 6,27 százalékkal 3850 forintra növekedett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG