3p

Hiába emelkedett szinte az összes bluechip ára kedden: a Richter esése mínuszba rántotta a BUX-ot. Európában sem volt jó a hangulat, Amerika is esik.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 133 pontos, 0,29 százalékos csökkenéssel 45 092 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a hírügynökségnek kiemelte, hogy a részvénypiacok Európában másutt sem zártak jó napot. Török Lajos szerint a Richter azért gyengülhetett, mert a jövő heti jelentését megelőzően sokan váltak meg részvényüktől. Erre utal, hogy a gyógyszergyártó gyengülése viszonylag magas forgalommal párosult annak ellenére is, hogy közben a BÉT összforgalma alacsony maradt - tette hozzá.

Nézze meg, hogyan zártak részvényei >>

Európa mínuszban zárt, Amerika sem áll jól

Gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden. A londoni FTSE-100 mutató 0,47 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,52 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,37 százalékkal süllyedt. A nyugat-európai tőzsdezáráskor (17:30-kor) a New York-i értéktőzsdék közül a 30 vezető iparvállalat DJIA mutatója 1,57 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P index 1,53 százalék, a technológiai papírok Nasdaq mutatója pedig 1,91 százalék gyengülést jelzett.

A forint erősebb, mint tegnap

A forint délelőtt gyengült az euróval szemben, a közös pénz jegyzése a hajnali 383 körüli szintekről 385,5 forint közelébe emelkedett. Délutánra viszont ismét erősödött a forint, 382 alatt is járt az euró jegyzése. A hullámvasút végül visszatért oda, ahonnan indultunk: az esti órákban is 383 környékén jár a közös pénz jegyzése.

Az EUR/HUF alakulása kedden. Forrás: Privátbankár Árfolyamkereső
Az EUR/HUF alakulása kedden. Forrás: Privátbankár Árfolyamkereső

Friss árfolyamokat a Privátbankár Árfolyamkeresőben talál >>

Az olaj drágult, a gáz és az arany olcsóbb lett

Az északi-tengeri Brent hordónkénti ára 94 centtel (1,12 százalékkal) 83,13 dollárra esett. Az európai gázár csökkent. Az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, márciusi határidős jegyzésben megawattóránként 49,26 eurón zárt, ami 1,23 százalékkal alacsonyabb hétfői záróértékénél. Három hónapja 129,41 eurón, egy éve 76,27 eurón zárt. Tavaly augusztusban rekordszinten, 346,52 eurón is jegyezték.

Az arany ára unciánként 0,38 százalékkal (7,05 dollárral) 1843,15 dollárra csökkent.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45040 45010 46150 -1,72% 45030 45040 8 231 075 690 HUF 2026-09-24 13:23:22
MOL 5225 5125 5240 +0,58% 5220 5225 1 454 643 100 HUF 2026-09-24 13:23:08
MTELEKOM 2544 2538 2552 +0,08% 2544 2546 294 201 494 HUF 2026-09-24 13:21:20
RICHTER 12670 12580 12680 0,00% 12640 12670 121 583 260 HUF 2026-09-24 13:14:02
OPUS 288 284 294 -1,37% 281 289 7 384 456 HUF 2026-09-24 13:23:15
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
Részvény / Deviza / Áru Ma kevésbé vidáman mehetünk a forintot átváltani
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:52
Érdekesen indította csütörtököt a forint a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Nem tetszett Amerikának, amit odahaza látnak a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:07
Megint a pénzzel szavaztak a kapitalisták, így zártak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Minden fókuszt elvisz Amerika, pedig az igazi sikersztorik itt vannak az orrunk előtt – interjú
Dala Gábor - Imre Lőrinc | 2026. szeptember 24. 05:51
Hozzájárul a globális hozamemelkedéshez, hogy a legnagyobb amerikai technológiai cégek dollármilliárdokat költenek el a mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházásokra – erről is beszéltek a Hold Alapkezelő portfóliókezelői a Privátbankárnak adott interjúban. Bár még nem jelenthető ki biztosan, hogy az AI-nagyágyúk egyre masszívabb hitelfelvétele rendszerszintű kockázatot jelent, de a múltból kiindulva vannak aggasztó jelek. Ifkovics Ábrahám és Hadnagy Milán hozzátették: mivel az Egyesült Államok viszi el a legtöbb fókuszt a részvénypiacokon, ott a legnehezebb megtalálni a kiugró sikersztorikat. Miközben Európa és a régiónk is hemzseg a jó vételi lehetőségektől.
Részvény / Deviza / Áru Rettegés töltötte el a forintot – ennyiért adták az eurót szerda este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:21
Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Jó napja volt a Molnak, felülteljesített a BUX
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 659,49 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 152 002,25 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Drágul az olaj, mínuszban indítottak az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:59
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Felemás napja van a budapesti befektetőknek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:54
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,45 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Ma mindenkinek jó napja van eddig a tőzsdén, forognak a milliárdok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 12:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,45 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Drámai a csend Amerika egén, óriási összeg szakadhat erre a cégre
Czwick Dávid | 2026. szeptember 23. 10:11
Pénznyomdává válhat a hurrikán nélkül maradt Amerikában az egyik tőzsdén lévő cég, melynek profitja, és papírjainak ára is az egekbe szökhet. Ami a klímakutatóknak vészjósló rejtély, az a tőzsdei befektetőknek igazi aranybánya lehet. Az idei hurrikánszezonban a várakozásokkal ellentétben elmaradtak a pusztító hurrikánok, a drámai csend Amerika egén pedig azt jelenti, hogy a legnagyobb tőzsdén lévő biztosítótársaságoknak szinte alig kellett kártérítéseket kifizetniük. A kieső kárigények miatt valóságos pénzeső várhat a részvényesekre, ha az idényből hátralévő kevés időben minden így marad. Íme a részletek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG