2p
A mai vállalati jelentések elég gyengére sikerültek, érdekes makroadatok nem lesznek - keresik az irányt a tőzsdei befektetők. A forintra hathat a jegybank jegyzőkönyve, az olaj ára esett.

Keresik az irányt

Kis mozgással, inkább a negatív tartományban nyitottak az európai tőzsdeindexek szerdán. A vártnál gyengébb eredményről adott számot az E.On, az OMV, a Metro és a Raiffeisen, ugyanakkor jobb lett várnál az Allianz. Számottevő makrogazdasági adatközlés nem szerepel a naptárban, Amerikában mindössze 5 jelentősebb cég jelent ma, egyiküktől sem várható, hogy nagyobb hatást gyakoroljon a piacra - írja reggeli összeállításában a Takarékbank.

Budapesten is lefelé indult az index

Bár az elemzők előzetesen pozitív nyitásra számítottak, a BUX kisebb mínuszban kezdte a napot, és innen is lefelé vette az irányt - az első órában 0,3 százalékkal lejjebb ereszkedett az index.

A Richter amerikai partnere, az Allergan megerősítette: 1 milliárd dollár feletti bevételi potenciált jelenthet a Vraylar, ha mind a négy indikációban (betegségtípusban) és negatív szimptómák esetén is engedélyezik. Ez az árfolyamot egyelőre csak annyiban segíti, hogy a jobban teljesítő bluechipek között van a papír délelőtt, de még így is a negatív tartományban.

Az állás 50 perccel nyitás után - friss tőzsdei árfolyamok >>

Szerdán lehet utoljára Magyar Telekom részvényt vásárolni osztalékszelvénnyel, ez a részvényt az első órában még épp a tegnapi záróáron tudja tartani, szemben a fél százalékot veszítő OTP-vel és Mollal.

A forint miatt érdekes az MNB jegyzőkönyve

A forint megint gyengült, az euró jegyzése ismét 315 fölé került.

A Takarékbank elemzői szerint a tegnapi csapkodás után a piacok a szokottnál nagyobb érdeklődéssel tekinthetnek a legutóbbi MNB kamatdöntő ülés jegyzőkönyvének nyilvánosságra hozatala elébe, bár az utóbbi időszak megnyilatkozásai (főleg Nagy Márton beszédei) alapján sok újdonság már aligha kerül elő.

 

Az olaj ára 1 százalék körüli csökkenést mutat, a Brent jegyzése 45 dollár alatt jár.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42830 42820 43400 +0,40% 42810 42820 8 858 463 890 HUF 2026-11-05 15:37:53
MOL 5005 4954 5090 -1,86% 5000 5005 3 501 543 716 HUF 2026-11-05 15:37:54
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2876 2880 857 275 856 HUF 2026-11-05 15:35:37
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12970 12980 571 644 120 HUF 2026-11-05 15:38:19
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 208 35 505 090 HUF 2026-11-05 15:35:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG