2p
Kérdés, hogy megér-e a génmódosító cég több mint tizennyolcezer-milliárd forintot.

Feljavította vételi ajánlatát a Bayer AG német vegyipari óriás, aki már egy jó ideje be akarja kebelezni az amerikai Monsantót. Legutóbb május végén próbáltak tárgyalni, akkor azonban visszautasították a Bayer 62 milliárd dolláros ajánlatát. A befektetők már akkor túlzónak találták a vételi árat, ezt fejelte meg most a német konszert további 3 milliárd dollárral, ez részvényenként 125 dolláros vételárat jelentene, ha a Monsanto végre rábólint a tranzakcióra.

Így moccant a Monsanto árfolyama a Bayer ajánlata után. Forrás: Yahoo Finance

Amennyiben a fúzió megvalósul, úgy a világ egyik legnagyobb agrárvegyipari és vetőmagtermelői csoportja jönne létre, a Bayer árbevétele 60 milliárd euróra, a dolgozók száma pedig 140 ezerre emelkedne. A hír mindenesetre nem hagyta hidegen a piacokan, a bejelentés után több mint 3 százalékot erősödtek a Monsanto papírjai a New York-i tőzsdén.

Monsanto, Monsanto... Honann ilyen ismerős?

A Monsanto a genetikailag módosított vetőmagjai miatt a GMO-ellenes mozgalmak fő célpontja,egyben a leginkább vitatott vállalatnak számít az egész világon. A génmódosítást azért hajtják végre, hogy ellenállóbbá tegyék a növényeket, növeljék a terméshozamot; az ellenzők szerint ennek élettani és ökológiai hatásai veszélyesek, azaz a procedúra a természetre és az emberekre is káros. Erről korábban itt írtunk bővebben. >>>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41690 40660 41780 +0,53% 41690 41720 6 175 831 870 HUF 2026-10-15 12:55:30
MOL 4972 4856 4994 -0,04% 4972 4974 1 353 695 552 HUF 2026-10-15 12:55:40
MTELEKOM 2658 2646 2674 +0,08% 2656 2660 711 890 182 HUF 2026-10-15 12:53:21
RICHTER 12690 12600 12720 +0,79% 12670 12700 495 276 460 HUF 2026-10-15 12:53:29
OPUS 207 206 209 -0,48% 207 207 57 451 545 HUF 2026-10-15 12:54:37
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzések az ázsai tőzsdéken, Európa sem ússza meg sértetlenül
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:43
Budapest jól nyitott, de a láthatáron sűrű, sötét fellegek gyülekeznek.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik az olajárral? Ennyibe kerül egy hordó csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:59
Korrigált a piac?
Részvény / Deviza / Áru Pánik a koreai tőzsdén, megnyomták a nagy, piros gombot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:21
Fel kellett függeszteni a kereskedést, akkorát zuhantak az árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen forintárfolyamot küldött Magyar Péter Brüsszelből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:12
Az uniós pénzek is hatnak a forint teljesítményére. Friss árfolyamok csütörtök reggel.
Részvény / Deviza / Áru Pereceltek szerdán a chipgyártók a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:24
Nem volt jó napja az amerikai tőzsdének szerdán.
Részvény / Deviza / Áru A forint is jobban jár, ha elteszi magát holnapra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:00
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán zárt végül a BUX, meg is van érte a felelős
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) hiába emelkedett a nap nagy részében, végül minimális, 0,1 százalékos mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru A forint most egy extrahozammal ketyegő euró
Eidenpenz József | 2026. október 14. 16:00
Az elmúlt hat évből négyben krízis volt a világban, ennek ellenére látszólag jól állnak a részvénypiacok, és a kötvények sem omlottak össze, a magyar eszközök, a forint még erősödtek is. De mi fortyog a mélyben, merre tart a világ? Ezt próbálták kideríteni az MBH Befektetési Bank elemzői. Az euró szerintük 355 forint is lehet – de csak 2028 végére.
Részvény / Deviza / Áru Mutatjuk, hogy rajtolt Amerika: nem a részvényeknek áll most a zászló
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:50
Az Egyesült Államokban csak az ipari részvényeket tömörítő Dow Jones tudott emelkedni a magyar idő szerint 15:30-as tőzsdenyitásban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG