3p

Csak a Mol tudott erősödni.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1522,77 pontos, 1,03 százalékos csökkenéssel, 146 563,20 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 19,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek elmondta, hogy a magyar tőzsde kereskedése ellentétesen mozgott a nemzetközi piachoz képest, a BUX csökkent, a forgalom átlag körül alakult.

Kiemelte, a BÉT-en a vállalati gyorsjelentések befolyásolták az árfolyamokat. Az OTP szerdán tette közzé jelentését, annak hatása még csütörtökön is érződött, ezért csökkent a banki papír árfolyama. A Magyar Telekom is szerdán jelentett, de a csütörtöki elemzői tájékoztatón nem közöltek olyan pozitív híreket, amelyek hatására emelkedhetett volna a részvény árfolyama. A Mol és a Richter pénteken hozza nyilvánosságra adatait. A Mol esetében az elemzők jó eredményt várnak a második negyedévre az olajárak növekedésének következményeként, illetve azért, mert a százhalombattai olajfinomító kapacitása folyamatosan épül vissza a tűzeset után.

  • A Mol 32 forinttal, 0,69 százalékkal 4640 forintra erősödött, 3,0 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 850 forinttal, 1,82 százalékkal 45 900 forintra csökkent, forgalmuk 13,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 92 forinttal, 3,3 százalékkal 2698 forintra esett, forgalma 1,0 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,25 százalékkal 12 080 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

Így zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék 

A londoni FTSE-100 mutató 0,19 százalék mínusszal, a frankfurti DAX-index 0,15 százalék plusszal zárt, míg a párizsi CAC-40 index 0,35 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,54 százalékkal emelkedett. Milánóban 0,44 százalékos, Madridban 0,62 százalékos nyereséggel zárult a kereskedés. Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,55 százalékos, az S&P 500-as index 0,18 százalékos mínuszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,05 százalékos veszteséggel állt. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 2,96 dollárral (3,73 százalékkal), 82,41 dollárra emelkedett.

Az arany határidős jegyzése unciánként 0,23 százalékkal (10,05 dollárral), 4295,15 dollárra gyengült. Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gázpiac legközelebbi, szeptemberi jegyzésében 6,61 százalékkal emelkedett: 1 megawattóra 55,87 eurón állt 17.45 óra körül. A gázjegyzés három hónapja 43,58 eurón, egy éve 32,30 eurón, két éve 32,74 eurón zárt.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41470 41400 42830 -2,19% 0 0 23 648 236 110 HUF 2026-10-14 17:13:46
MOL 4974 4900 4990 +1,59% 0 0 3 164 930 688 HUF 2026-10-14 17:13:59
MTELEKOM 2656 2600 2658 +2,15% 0 0 1 325 361 520 HUF 2026-10-14 17:05:12
RICHTER 12590 12410 12650 +2,78% 0 0 2 096 074 930 HUF 2026-10-14 17:09:04
OPUS 208 207 217 -3,47% 0 0 55 419 415 HUF 2026-10-14 17:08:37
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Pereceltek szerdán a chipgyártók a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:24
Nem volt jó napja az amerikai tőzsdének szerdán.
Részvény / Deviza / Áru A forint is jobban jár, ha elteszi magát holnapra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:00
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán zárt végül a BUX, meg is van érte a felelős
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) hiába emelkedett a nap nagy részében, végül minimális, 0,1 százalékos mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru A forint most egy extrahozammal ketyegő euró
Eidenpenz József | 2026. október 14. 16:00
Az elmúlt hat évből négyben krízis volt a világban, ennek ellenére látszólag jól állnak a részvénypiacok, és a kötvények sem omlottak össze, a magyar eszközök, a forint még erősödtek is. De mi fortyog a mélyben, merre tart a világ? Ezt próbálták kideríteni az MBH Befektetési Bank elemzői. Az euró szerintük 355 forint is lehet – de csak 2028 végére.
Részvény / Deviza / Áru Mutatjuk, hogy rajtolt Amerika: nem a részvényeknek áll most a zászló
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:50
Az Egyesült Államokban csak az ipari részvényeket tömörítő Dow Jones tudott emelkedni a magyar idő szerint 15:30-as tőzsdenyitásban.
Részvény / Deviza / Áru Elfáradt a forint a nagy menetben, nem úgy a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,87 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig. A forint káprázatos reggeli formája elillant, és gyengülésnek indult.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP kivételével egyelőre mindenkinek jó napja van a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,87 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A Covidnál már láttunk ilyet: valami megfertőzte a gyógyszerpapírt
Czwick Dávid | 2026. október 14. 10:20
Mélypont az árjegyzésben? Veszteséges operáció? Adósságok? Minderről lehetne beszélni, de az amerikai gyógyszeripari óriás papírjai fittyet hánynak ezekre és több különleges, egyedi tényező hatására a papírok újra elképesztő magasságban járnak. Mintha mindent megvennének a befektetők. A háttérben a rákellenes fejlemények mellett még a közelmúlt pestis félelmei is feltűnnek. Vajon újra eljött a befektetők ideje, vagy csak egy veszélyes lufiról van szó?
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre alig pörög a pesti tőzsde, de jöhet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:25
Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru Még nem tudni mitől, de sokkal erősebb lett a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:42
Erősödött szerdára virradóra a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG