2p
Elemzők arra számítanak, hogy emelkedéssel indul a kereskedés a vezető európai értéktőzsdéken.

Ennek hátterében az áll, hogy Európából kevés adat érkezik, a befektetők a vállalati gyorsjelentésekre összpontosítanak és árgus szemekkel figyelik az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kamatdöntő testületének kedden kezdődő kétnapos ülését.

A londoni Capital Spreads elemző cég a határidős indexek alapján arra számít, hogy a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 19 pontos, 0,3 százalékos, a frankfurti DAX-30 27 pontos, 0,3 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 15 pontos, 0,4 százalékos pluszban kezdheti a kereskedést.

Az IG Markets a Dow Jones hírügynökségnek a londoni FTSE-100 indexre 19 pont, a frankfurti DAX-indexre 27 pont, a párizsi CAC-40 indexre 15 pont emelkedést jelzett előre.

Kik jelentenek?

Ma vállalati gyorsjelentések özöne várható: Európában egyebek között a Novartis, a Sanofi, az UBS, a BP, Ázsiában az LG Electronics, az Esprit és a Nintendo, míg az Egyesült Államokban a DuPont, a Facebook, a Marriott és Pfizer hozza nyilvánosságra a harmadik negyedév eredményeit tartalmazó beszámolóját.

A Fed szerdán fejezi be soron következő pénzügy-politikai értekezletét. Afelől alig van kétség, hogy közel egy évi szűkítés után az amerikai központi bankrendszer most már be is fejezi mennyiségi enyhítését, de a befektetők nyugtalanul várják, hogy a közleményből mire lehet majd következtetni a kamatemelés kezdetére vonatkozóan.

Mi történik Ázsiában?

Tokióban a Nikkei-index 0,38, a dél-koreai Kospi pedig 0,33 százalékos mínuszban áll, de a Shanghai Composite és a hongkongi Hang Seng viszont 1,76, illetve 1,07 százalékos nyereséget mutat.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46020 45920 46340 -0,82% 46020 46030 3 289 859 860 HUF 2026-07-23 14:19:30
MOL 4454 4394 4454 +1,23% 4452 4454 3 135 581 750 HUF 2026-07-23 14:19:51
MTELEKOM 2626 2616 2650 -0,98% 2622 2626 300 140 902 HUF 2026-07-23 14:17:45
RICHTER 11660 11630 11810 -0,68% 11660 11670 673 274 600 HUF 2026-07-23 14:16:50
OPUS 361 360 369 0,00% 361 366 6 904 932 HUF 2026-07-23 13:04:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megállíthatatlan olajárak: nagyon közel a 100 dolláros szint
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,09 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt. A világpiaci kőolajárak megállíthatatlanul menetelnek a 100 dollár irányába, a forint pedig gyengül.
Részvény / Deviza / Áru Kezdhetünk aggódni? Durván elszállt a földgáz ára Európában
Eidenpenz József | 2026. július 23. 10:13
Az energiahordozók újabb árrobbanásán belül a kőolaj kismiska, kemény világ jöhet a benzinvásárlókra, és vége lehet az olcsó gáz korának. Nemcsak Donald Trump a hibás, több ellentétes hatás ütközik, az AI lehet a fő mumus az energiapiacon. Drága gázzal indulhat majd a tél, és még sehol se vagyunk a 2022-es árakhoz képest. Hogyan lehet földgázba fektetni?
Részvény / Deviza / Áru Csak rossz híreink vannak a magyar piacról
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 09:29
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) 0,1 százalékkal gyengült a csütörtöki nyitásban és 144 568 pontra került. Azt követően, hogy szerdán történelmi csúcson zárt a börze mutatója. A forint az olajpiaci sokk hatására tovább esett, egy euró már több mint 364 forintba kerül.
Részvény / Deviza / Áru Megremegett a forint, így áll csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 07:15
Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Most kell nagyon résen lenni: másfél hónapos csúcsra ugrottak az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 06:38
Tovább éleződött a közel-keleti háború, aminek hatására a világpiaci kőolajárak nagyjából másfél hónapos csúcsra emelkedtek. Gyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói is.
Részvény / Deviza / Áru Döntött a Mol: nem működteti tovább az Új Európa Alapítványt
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 19:13
42,9 millió részvény kerülhet vissza a céghez.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírta tartani magát a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:34
Újra gyengült a hazai fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Soha nem zárt még ilyen magasan a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:29
Új történelmi rekordot állított fel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott az olaj, drágul a gáz és az arany
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 16:02
Miközben vegyesen nyitottak a tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Elromlott a hangulat a pesti börzén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:43
Leginkább az OTP húzza vissza az indexet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG