2p

Csökkenéssel nyitott a részvényindex.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,27 pontos csökkenéssel, 120 766,51 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült.

Emelkedéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az előző napi csökkenés után – írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

A BUX 947,3 pontos, 0,78 százalékos csökkenéssel, 120 770,78 ponton zárt hétfőn, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán szerint a nemzetközi befektetői hangulat némileg javult, így pluszban indulhat a kereskedés kedden. A vezető részvények közül az OTP árfolyamában 34 886 forintnál húzódik erős támasz, ellenállás pedig 36 337 forintnál. A bankrészvények ára hétfőn 680 forinttal, 1,9 százalékkal 35 020 forintra csökkent, forgalmuk 17,6 milliárd forintot tett ki. A Mol a 4000-4025 forintos ellenállási zónába ért, felette 4100 forintnál látható a következő akadály, míg támasz 3900 forintnál húzódik.

Az olajpapír 18 forinttal, 0,45 százalékkal 4012 forintra erősödött hétfőn, 2,3 milliárd forintos forgalomban. A Richter a 12 040 forintos ellenállási szintet tesztelte, de nem tudta áttörni, míg támasz 11 855 forintnál látható. A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,17 százalékkal 11 900 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el. A Magyar Telekom lefordult a 2089 forintos ellenállásról, és a 30 napos mozgóátlag alatt zárt, amely 2063 forintnál jelent rövid távú ellenállást, a következő támasz az 50 napos mozgóátlag 2027 forintnál. A hét első kereskedési napján a részvény árfolyama 20 forinttal, 0,97 százalékkal 2050 forintra esett, forgalma 583,7 millió forint volt.

Árfolyam

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG