2p
Pénteken 303, hétfőn 304, kedden 305-306, szerdán reggel 307 forint közelében volt az euró, kis leegyszerűsítéssel. Két nap esés után a nyugat-európai tőzsdék valamelyest emelkedésnek indultak, hasonlóképpen a BUX index is, amelyet főleg az OTP és a Mol húzott fel, a Richter meg vissza.

Szerény emelkedéssel nyitott a legtöbb nyugat-európai tőzsde, amiben lehetett szerepe a váratlan indiai kamatcsökkenésnek is, mindenesetre elsősorban a bankrészvények erősödtek. A befektetők a Bloomberg szerint az EKB csütörtöki ülésére várnak, ahol fontos részletek derülhetnek ki az európai mennyiségi könnyítésről vagy pénznyomtatásról, de a bankok bankjának inflációs és gazdasági növekedéssel kapcsolatos várakozásairól is a 2017-es évre.

Itthon a BUX index az európai indexekhez hasonlóan 0,2-0,3 százalékos emelkedéssel kezdte a napot. Az OTP az utóbbi napok esése után 0,4 százalékkal 4164 forintra emelkedett, a Mol 0,3 százalékkal 11 750 forintra ment fel. A Magyar Telekom egy forinttal 396 forintra jutott, a Richter 3754 forintra esett, ez egyharmad százalék körüli változás.

Az euró/forint 307 körül nyitotta a napot, körülbelül egy forinttal a kedd késő délutáni és két forinttal a hétfő esi érték felett. Az euró/dollár 1,18-ról 1,14-re esett, ezzel alulmúlta a januárban beállított sokéves lokális mélypontot. Kis mértékben erősödött a svájci frank is. Egy dollár 275,70, egy svájci frank 286,40 forint körül volt.

További árfolyamok

A két, amerikai és európai jegybank eltérő politikája miatt egyébként az USA és német tíz éves államkötvények hozama közötti különbség 25 éve nem látott szintre emelkedett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42400 41700 42850 +1,83% 0 0 30 345 217 200 HUF 2026-10-13 17:10:59
MOL 4896 4858 4950 -1,61% 0 0 5 560 610 584 HUF 2026-10-13 17:09:09
MTELEKOM 2600 2530 2600 +2,77% 0 0 671 799 524 HUF 2026-10-13 17:07:32
RICHTER 12250 12250 12400 -0,81% 0 0 1 657 078 130 HUF 2026-10-13 17:05:10
OPUS 216 206 240 -9,05% 0 0 85 043 979 HUF 2026-10-13 17:05:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:40
Erősödött kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szembeni kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Kedd estére lelohadt a brókerek arcáról a vigyor
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:18
Bezárt a pesti tőzsde, íme a keddi eredmény.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz boldog, ha rápillant az olaj és a gáz árára
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:33
Elindult a keddi kereskedés a világ legnagyobb tőzsdéjén is.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattanó formában van a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,88 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell az ékszer, az óra – most kell luxusba fektetni?
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 12:44
Egyelőre nem mutat erőt a luxusipar, legalábbis a meghatározó piaci szereplő számai alapján.
Részvény / Deviza / Áru Kizöldültek Európa nagyjai, mindenki kövér számjegyekre áhítozik
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 10:36
Erős a kezdés Európa legfontosabb piacain, kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat jöhet az európai telekompiacon
Karikás Krisztián | 2026. október 13. 10:09
Az európai telekommunikációs szektor szereplői az elmúlt években számos nehézséggel szembesültek, ami a szektor relatív teljesítményére is rányomta a bélyegét. A következő években azonban fordulat következhet be a szektor profitabilitásában, amit több fundamentális tényező is támogathat. A régóta várt konszolidáció, a javuló profitabilitás, a csökkenő beruházási szintek és a támogatóbb uniós szabályozás egyaránt hátszelet jelenthetnek a szektor számára – írja a Concorde Értékpapír az elemzésében.
Részvény / Deviza / Áru Ha túl van a kávén, tessék: a forint ezt tudja ma reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:32
A kedd reggeli állapot alapján ennyit ér a magyar fizetőeszköz a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Alig nőtt tegnap a gazdagok száma, álmos hétfőt zárt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:13
Feszültság és kivártás jellemezte tegnap a tengerentúli piacokat.
Részvény / Deviza / Áru Gyengült a forint a dollárral szemben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 18:19
Az euróhoz viszonyítva minimális gyengülés, a svájci frankhoz képest egy kicsit nagyobb erősödés a hétfői mérleg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG