3p
A jogi igazgató szerint semmilyen hivatalos megkeresést nem kaptak.

A horvát igazságügyi szervek lépését fenyegetésként értékeli a Mol és a cég elnöke ellen a Mol-csoport jogi igazgatója.

Kara Pál az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy a sajtó útján értesült arról: a zágrábi megyei bíróság Horvátországra vonatkozóan elrendelte Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató előzetes letartóztatását.

"Nincs tudomásom arról, hogy a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója bármely horvát szervtől vagy hivataltól megkeresést kapott volna az ügyben történő kihallgatásra" - írta a jogi igazgató.

Kara Pál teljességgel érthetetlennek nevezi a bíróság indoklását, miszerint Hernádi Zsolt többszöri kérésre sem működött együtt a horvát hatóságokkal, ezért fennállna a szökés veszélye. Véleménye szerint "az indokolás nem felel meg sem a horvát, sem az európai jogi normáknak, és józan ésszel fel nem fogható logikai következtéseket tartalmaz".

A jogi szakértő szerint az egyedüli, jogi értelemben is releváns ügyirat a kérdésben a magyar hatóságok nyomozást lezáró határozata. Emlékeztet, hogy a magyar ügyészség által lefolytatott magyarországi nyomozás során Hernádi Zsolt teljes mértékben együttműködött a magyar hatóságokkal és részletes tanúvallomást tett. A nyomozást a magyar ügyészség 2012 januárjában bűncselekmény hiányában lezárta, azzal, hogy sem a Molhoz, sem annak vezetőihez bűncselekmény nem köthető - írta.

A Mol-csoport jogi igazgatója a közleményében visszautasítja a szerinte "merőben spekulációkra és erőltetett állításokra épülő vádakat, valamint a jogi eszközökkel való visszaélésen alapuló teljes eljárást".

Ahogy arról a Privátbankár beszámolt, a zágrábi megyei bíróság pénteken vizsgálati fogságot rendelt el Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen. A bíróság honlapján közzétett közlemény szerint a szervezett bűnözés elleni fellépést irányító horvát ügyészség (USKOK) javaslatára rendelték el az őrizetbe vételt, szökés veszélye miatt.

Hernádit azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader volt horvát kormányfőnek annak érdekében, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen az horvát INA olajipari vállalat irányításában. Az ügyben az USKOK 2011-ben rendelt el nyomozást Ivo Sanader és Hernádi Zsolt ellen.

A zágrábi megyei bíróság tavaly novemberben első fokon háborús nyerészkedésért, hivatali visszaélésért és vesztegetés bűntettének elkövetéséért - nem jogerősen - 10 év börtönre ítélte Ivo Sanader volt kormányfőt. Az egyik vádpont szerint Sanader a magyar Mol olajipari társaságtól 10 millió euró kenőpénzt kapott.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG