2p
Több mint 6 millió részvényt vásárol a Mol a Magnoliától, a Magnolia pedig visszahívja népszerű kötvényeit.
Elvirágzott a Magnolia...

A Mol bejelentette: 2016. március 20-i hatállyal felmondja a Magnolia Ltd.-vel éppen 10 éve kötött swap szerződést és a szerződés alapján meghatározott piaci áron él a 6 millió 7479 db Mol törzsrészvényre vonatkozó vételi jogával.

A  Magnolia pedig úgy döntött, hogy 2016. március 20-i hatállyal visszahívja a 610 millió euró névértékű, lejárat nélküli, Mol-részvényekre átváltható értékpapírjait.

Mi az a Magnolia?

A papírok története röviden, hogy a Mol 2005-2006 körül nagyon sok saját részvényt vásárolt, részben az OMV felvásárlási törekvéseinek megakadályozására. Mivel azonban az alaptőke tíz százalékánál több saját papírja nem lehetett, a felesleget valahogy ki kellett szerveznie más tulajdonoshoz, amit a kötvényt megvásároló külföldi intézményi befektetők finanszíroztak.

A kibocsátó, 2006-ban a Csatorna-szigeteken, a jerseyi jog szerint 2 font alaptőkével megalapított (offshore) Magnolia Trust kötvényeinek névértéke 100 ezer euró (mintegy 30 millió forint) darabonként, ebből is látszik, hogy intézményi befektetőknek bocsátották ki. Ennek ellenére hazai befektetési alapok, vagyonosabb magánszemélyek körében is kedveltté vált, mivel euróban 4 százalék kamatot fizetett, kondíciói hosszú távon pedig még előnyösebbek. A papír hátteréről itt (egy vételi ajánlat kapcsán) írtunk bővebben >>

Ugorhat az árfolyam

A visszavásárlás nem meglepetés. Ha nem hívták volna vissza a papírokat 2016-ban, akkor a kamat a 3 hónapos Euribor + 5,5 százalékpontra emelkedik, ami igen drága finanszírozási forrás lett volna a Molnak.

Az akció a részvény árfolyamát megdobhatja: a visszavásárolt részvények után már nem kell osztalékot fizetni, magyarán ugyanazt az osztalékalapot kevesebb papír között kell elosztani - így az egyszeri Mol-részvényes magasabb osztalékra számíthat, mint a tegnapi bejelentés előtt. A Concorde számításai szerint ez 6 százalékkal több osztalékot jelenthet a befektetőknek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 37910 37010 38280 +2,99% 37910 37950 5 776 251 890 HUF 2026-04-07 11:18:39
MOL 3980 3960 4020 +0,86% 3980 3984 590 001 520 HUF 2026-04-07 11:10:49
MTELEKOM 2182 2144 2190 +1,77% 2178 2180 405 782 520 HUF 2026-04-07 11:15:00
RICHTER 12200 12080 12370 +0,41% 12170 12200 789 217 890 HUF 2026-04-07 11:17:00
OPUS 447 440 456 +1,36% 447 449 44 110 479 HUF 2026-04-07 11:16:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint és a magyar részvények piacán még csak nem is pukkant a Szerbiában talált bomba
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:43
Vaskos pluszban állnak a hazai részvények kedd délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén. A forint árfolyamán sem látszik, hogy Magyarországot bárki komolyan fenyegetné. 
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken is eljött a feltámadás húsvét után
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:15
Az amerikai piacok után az európai tőzsdék is emelkedni kezdtek kedden. 
Részvény / Deviza / Áru Elkerülték a locsolók a forintot, lekókadt az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 07:39
Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.  
Részvény / Deviza / Áru Rossz a helyzet, de ez jó a bankoknak, emelkedett a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 06:03
A bankpapíroknak kedvez, hogy valószínűleg nem csökkent kamatot a Fed, emelkedéssel zártak a piacok New York-ban. 
Részvény / Deviza / Áru Forinterősödést hozott a húsvéti nyuszi
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 18:46
Jelentősen erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen kezdtek az amerikai tőzsdék, megint emelkedik az olajár
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Végre egy jó hír: csökken a kőolaj ára
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 11:46
Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, amikor számos piacon nem volt kereskedés. A kőolaj ára csökkent délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Gyengén nyitott, de aztán beleerősített a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 11:08
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, utána viszont sikerült javítania.
Részvény / Deviza / Áru Nem a Hormuzi-szoros a legnagyobb kockázat – hanem az, amit elindíthat
Gajda Mihály | 2026. április 6. 06:01
Az elmúlt hetekben a globális piacok figyelme szinte kizárólag a Hormuzi-szorosra szegeződött. Nem véletlenül: a világ olajellátásának közel egyötöde halad át ezen a szűk tengeri folyosón, így március eleji lezárása Irán által azonnali reakciót váltott ki az energiapiacokon. Az olajárak emelkedtek, a volatilitás megugrott, a geopolitikai prémium pedig újra tartósan beépült az árakba. A Concorde Értékpapír Zrt. elemzőjének helyzetértékelése.
Részvény / Deviza / Áru Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 10:44
 A Mol árfolyama 1,2 százalékkal csökkent a héten.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG