2p
A csütörtöki nagy emelkedés után Amerikában csak a Nasdaqon kezdődött korrekció, miközben Európában egész nap kitartott az emelkedés, egyedül a pesti börze esett komolyabban a címbeli papíroknak köszönhetően. Nagyot emelkedett az Opus az éves mélypontról, esett a Waberer’s.

Amerika előző napi hatalmas ugrása után indokolt volt egy korrekció, de csak a Nasdaq került lejjebb fél százalékkal 7987 pontig, az S&P 500 index alig változott, a Dow Jones pedig még emelkedett is.

Az európai tőzsdéknek jó napjuk volt, ellenben a nálunk a BUX egy százalékkal esett 35 783 pontig, ami leginkább a Mol bő 2 százalékos, 2830 forintig történő esésének köszönhető, de a az egy százalékkal 5050 forintig csökkenő Richter és az 1,6 százalékkal 401,5 forintig csökkenő Telekom is hozzátett ehhez.

Az OTP csak 0,2 százalékkal került lejjebb 9960 forintig, ugyanakkor több mint 3 százalékot zuhant a Waberer's 2620 forintig, ezzel a mélypontról történő felpattanásának nagy részét visszaadta.

Waberer's

Az előző napokban sokat gyengülő Opus nagyot ugrott, és 6,4 százalékos emelkedés után 532 forinton zárt.

Kismértékben gyengült a forint eurónként 324-ig, azonban most a cseh korona és a lengyel zloty is vesztették értékükből, együtt mozogtak a régiós devizák.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40350 40250 41390 -2,06% 40320 40350 12 724 493 550 HUF 2026-11-06 12:27:40
MOL 4872 4812 4980 -2,21% 4860 4872 2 085 687 380 HUF 2026-11-06 12:28:35
MTELEKOM 2906 2822 2912 +1,25% 2906 2908 762 533 810 HUF 2026-11-06 12:27:41
RICHTER 12930 12820 12980 -0,31% 12910 12930 813 247 860 HUF 2026-11-06 12:27:40
OPUS 208 200 208 +3,74% 206 207 50 726 666 HUF 2026-11-06 12:27:32
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG