2p
Pozitív napja volt szerdán a magyar eszközöknek, hiszen látványosan erősödött a forint, de az értéktőzsdén forgó papírok sem panaszkodhattak.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 748,38 pontos, 1,77 százalékos emelkedéssel, 42 931,04 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 8,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, az európai tőzsdéken is egyértelműen pozitív volt a hangulat, a Budapesti Értéktőzsde is erős napot zárt szerdán, több mint másfél százalékkal emelkedett, a forgalom továbbra sem magas. Kiemelte: a BUX-indexet elsősorban a Richter erősödése húzta, de a többi részvény is jól teljesített. A Richter a szerdán közzétett második negyedéves gyorsjelentésében jó eredményekről számolt be, az orosz-ukrán konfliktus sem volt akkora hatással, mint azt az elemzők várták, és várhatóan a gyógyszergyártó cég az éves célokat is teljesíteni tudja - fejtette ki.

A Mol 48 forinttal, 1,66 százalékkal 2936 forintra erősödött, 3,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 164 forinttal, 1,97 százalékkal 8510 forintra nőtt, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 312 forint maradt, forgalma 46,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 195 forinttal, 2,39 százalékkal 8350 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

Árfolyam

Jó napja volt a forintnak is, hiszen az elmúlt egy hónap legerősebb szintjére kerül az euróval szemben. Az eurót a kora reggeli 398,79 forint után délután hat órakor 394,25 forinton jegyezték, a dollár jegyzése 391,68 forintról 388,81 forintra, a svájci franké pedig 410,02 forintról 403,54 forintra ment lejjebb.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41840 41190 41860 +0,26% 41850 41890 3 378 056 090 HUF 2026-04-30 10:40:51
MOL 4110 4000 4110 +1,63% 4104 4110 677 094 354 HUF 2026-04-30 10:38:14
MTELEKOM 2488 2476 2500 +0,24% 2486 2492 223 718 442 HUF 2026-04-30 10:40:28
RICHTER 13050 12720 13170 +2,19% 13050 13080 458 954 540 HUF 2026-04-30 10:41:08
OPUS 315 295 317 +7,50% 312 315 40 404 267 HUF 2026-04-30 10:41:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a devizapiacon: gyengüléssel ébredt a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:25
Gyengüléssel indult a csütörtöki kereskedés a forint számára a nemzetközi devizapiacon: a magyar fizetőeszköz az előző délutáni jegyzéshez képest valamennyi meghatározó devizával szemben veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Így reagált a tőzsde a Fed kamatdöntésre
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:19
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG