3p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 487,98 pontos, 0,93 százalékos emelkedéssel, 52 743,09 ponton zárt hétfőn, ami új történelmi csúcs.

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta: az Egyesült Államokban nincs kereskedés hétfőn, az európai börzéken pedig megmaradt a jó hangulat az előző hétről. Hozzátette: bár az európai piacoktól kissé lemaradva, mégis csúcson zárt a magyar tőzsde, ahogy az OTP is. A forgalom az átlagot meghaladó volt az OTP-részvények piacán, a többi vezető részvénynél alacsonyabb a befektetői aktivitás. A blue chipekhez nem érkeztek egyedi hírek - fűzte hozzá.

Megint történelmi csúcson zárt a BUX-index (fotó: BET)
Megint történelmi csúcson zárt a BUX-index (fotó: BET)

Kitért arra is, hogy a 4iG részvények forgalma jelentős, a kedvező második negyedéves gyorsjelentés és az akvizíciók húzzák a papírt. A 4iG részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A cég augusztus végén jelentette be, hogy megszerezheti az Antenna Hungária többségi tulajdonrészét. A papír a hétfői kereskedést 996 forinton zárta, 13,98 százalékos emelkedéssel.

A Mol árfolyama 10 forinttal, 0,41 százalékkal 2410 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 330 forinttal, 1,83 százalékkal 18 340 forintra erősödött, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,91 százalékkal 434 forintra esett, forgalma 65,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,40 százalékkal 8875 forintra nőtt, a részvények forgalma 743,8 millió forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4417,57 ponton zárt hétfőn, ez 145,98 pontos, 3,42 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Erősödéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn. A londoni FTSE-100 mutató 0,70 százalékos, a frankfurti DAX30 index 0,96 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,80 százalékos erősödéssel fejezte be a napot.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,05 százalékkal erősödött pénteki záróértékéhez viszonyítva. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 42 centtel (0,58 százalékkal) 72,20 dollárra süllyedt. Az arany ára unciánként 0,50 százalékkal (9,15 dollárral) 1824,55 dollárra csökkent. Az euró 1,1865 dollárra gyengült a kora reggeli 1,1870 dollárról.

Nemzeti ünnep, a munka napja miatt hétfőn nincs kereskedés a New York-i tőzsdéken.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG