1p
Tavaly nyáron dobták az ötletet az ipari kilátások miatt, ám most egyre biztosabb, hogy a WizzAir márciusban túlesik a nyilvános kibocsátáson.

A Napi Gazdaság arról ír pénteki cikkében, hogy hamarosan megtörténhet a WizzAir IPO. A mai napra rendkívüli közgyűlést hívott össze a londoni tőzsdére készülő cég. A lap információi szerint arról döntenek a tulajdonosok, hogy 25 ezer fontra emelik a vállalati törzstőkét, amit törzsrészvényekre és konvertibilis részvényekre osztanak fel.

A cég értékét még mindig lehetetlen meghatározni; az sem tisztázott, hogy a tulajdonosok mennyi új részvényt akarnak a piacra vinni. A kibocsátási ársáv egyes információk szerint 10,15 és 12 font közé esik majd, az IPO bevont összege pedig minimum 300 millió euró lesz.

A Napi Gazdaság 1,6-2,2 milliárd euróra taksálja a vállalatot. A 2015-ös üzleti év első felében 727,3 millió eurós bevételt tehettek el, az egy évvel korábbi érték viszont csak 589 millió volt. Az árbevétel hetven százalékát a hazánkból, Lengyelországból vagy Romániából induló vagy érkező járatok adták, a legtöbb pénzt pedig az üzemanyag viszi el

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41100 41890 +2,10% 41720 41750 11 647 281 920 HUF 2026-02-04 14:03:16
MOL 4076 3972 4078 +3,19% 4072 4076 3 595 700 558 HUF 2026-02-04 14:01:52
MTELEKOM 2030 2015 2060 -0,49% 2025 2030 718 460 210 HUF 2026-02-04 14:01:31
RICHTER 11400 11100 11420 +2,70% 11400 11410 2 232 350 990 HUF 2026-02-04 14:03:29
OPUS 548 545 555 -0,36% 546 548 125 439 029 HUF 2026-02-04 13:46:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nagy napja van ma a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,03 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Így lehet Orbán Viktoron nyerészkedni a betiltott weboldalakon
Eidenpenz József | 2026. február 4. 11:41
Mennyi sansza van Orbán Viktornak választást nyerni, 43 vagy 49 százalék? Különböző fogadási oldalak más-más értékeket mutatnak, ami a kisbefektetőknek pénzkereseti, arbitrázslehetőséget jelenthet. Már ha nem Magyarországon élnek.
Részvény / Deviza / Áru Álmosan indult a nap a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,03 pontos emelkedéssel, 130 285,29 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest minimálisan erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Félrenyeli a kávét, ha a forint árfolyamára néz
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 07:37
Nem igazán tudja a forint, hogy merre induljon. 
Részvény / Deviza / Áru Egymást érték a mínuszok az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 06:27
Rossz hangulatban telt el a keddi nap a New York-i tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírta hideg svájci szelet a náthás forint
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 18:20
A magyar fizetőeszköz gyengült a svájci frankkal szemben, de erősödött az euró és a dollár ellen.
Részvény / Deviza / Áru Nagy napja volt a Molnak a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 17:58
A BUX 1893,24 pontos, 1,47 százalékos emelkedéssel 130 284,26 pontos történelmi csúcson zárt.
Részvény / Deviza / Áru Nem találják az utat a részvények a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 16:01
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru A Mol alig bírt magával a délutáni parketten
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,62 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig
Részvény / Deviza / Áru Rekord rekord hátán: félelmetes, mi történik ma a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 11:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,62 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG