2p

Kedden sokan gondolták azt, hogy Joe Biden bejelentését, mely szerint 50 millió hordót felszabadítanak a stratégiai tartalékokból, más országok is követik, a plusz kínálat pedig segít letörni az árakat. Ez elsőre nem jött be.

Az Egyesült Államok energiaügyi minisztériuma decemberben megkezdi a stratégiai nyersolajkészlete (SPR) egy kis részének értékesítését - közölte a minisztérium. Ezt megelőzően az érdeklődő cégeknek legkésőbb december 6-áig ajánlatot kell benyújtaniuk az eladási aukciókon való részvételre. Az energiaügyi tárca december 14-ig osztja szét a szerződéseket az ajánlattevők között, az ezek alapján történő szállítások pedig 2022. januártól áprilisig zajlanak majd. A minisztérium ugyanakkor nem tartja kizártnak, hogy az első szállítások már akár december végén elkezdődhetnek.

A tervezett aukciókra a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a kartellen kívüli nagy olajtermelők informális szövetsége (OPEC+) minisztereinek következő, december 2-án esedékes találkozója után kerül sor, írta meg az MTI. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyelőre nem érkezik az olajpiacra pótlólagos kínálat, ami az árak csökkenését eredményezhetné. Nem véletlen, hogy kedden az elnök bejelentésére ugyan előbb lefele indultak az árak, ám később éles fordulat jött, és végül 3 százalékos plusszal zárt az amerikai árutőzsdéken az olaj.

Árfolyam

Joe Biden amerikai elnök kedden jelentette be, hogy az Egyesült Államok 50 millió hordó kőolajat kíván eladni az SPR-ből, a lépést összehangolta Kínával, Japánnal, Indiával, Dél-Koreával és az Egyesült Királysággal. Az amerikai elnök bejelentését egyébként a kínai külügyminisztérium is gyengítette. Kína saját szükségletei szerint szabadítja majd fel nyersolajtartalékait - közölte Csao Li-csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján. Csao elmondta: Peking szoros egyeztetéseket folytat az olajtermelő és olajfogyasztó országokkal a stabil olajpiac biztosítása érdekében. A szóvivő mindazonáltal arra a kérdésre nem adott választ, hogy vajon Kína részt vesz-e az olajkészletek az Egyesült Államok irányításával megvalósuló, összehangolt felszabadításában.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40730 40640 41390 -1,14% 40730 40750 9 256 471 010 HUF 2026-11-06 11:43:37
MOL 4860 4812 4980 -2,45% 4860 4864 1 925 997 358 HUF 2026-11-06 11:41:19
MTELEKOM 2878 2822 2896 +0,28% 2878 2880 291 871 452 HUF 2026-11-06 11:42:47
RICHTER 12920 12820 12940 -0,39% 12910 12920 696 669 870 HUF 2026-11-06 11:41:31
OPUS 207 200 208 +3,49% 205 208 49 201 449 HUF 2026-11-06 11:41:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG