3p
Nem csitul a botrány Martin Winterkorn körül.
Martin Winterkorn, a Volkswagen csoport korábbi vezérigazgatója egy korábbi sajtótájékoztatón. (MTI/AP/Richard Drew).

Újabb vizsgálatot indított Martin Winterkorn, a Volkswagen (VW) konszern volt nagyhatalmú vezérigazgatója ellen csalás gyanúja miatt a braunschweigi ügyészség. Az ügyészség a pénteki bejelentés szerint azt akarja kideríteni, hogy pontosan mikor is szerzett tudomást Winterkorn arról, hogy a Volkswagen egyes modelljeibe a károsanyag-kibocsátási adatokat manipuláló szoftvert telepítettek.

Az ügyészség közölte azt is, hogy 28 helyszínen (lakásban, illetve irodában) tartottak házkutatást a héten az üggyel kapcsolatban, és az emissziós botrányban csalással, illetve a versenytörvény megsértésével gyanúsított személyek száma 21-ről 37-re emelkedett.

Nem ez lesz az első

Winterkorn ellen már folyik egy másik eljárás piaci manipulációk gyanúja miatt: a német szövetségi pénzpiaci felügyelet kérésére tavaly júniusban indított vizsgálat során az ügyészségnek azt kell eldöntenie, hogy Winterkorn időben tájékoztatta-e a pénzpiacokat a károsanyag-kibocsátási adatok manipulálásáról.

Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) 2015 szeptember 18-án vádolta meg azzal a legnagyobb európai autógyártó vállalatot, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amelynek segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások. A Volkswagen három nappal később elismerte a csalást. A botrány kirobbanása után 5 nappal Martin Winterkorn lemondott a vezérigazgatói tisztségről, és azt állította, hogy nem követett el jogsértést. Winterkorn több mint 8 évig tartó vezérigazgatói megbízatása alatt megduplázódtak a VW eladása, profitja pedig csaknem háromszorosára emelkedett.

Mindenről tudott?

A Volkswagen azt állítja, hogy igazgatótanácsát 2015 augusztusában tájékoztatták, az amerikai hatóságokat pedig szeptember elején értesítették a csalást lehetővé tévő szoftverről.

Winterkorn a múlt héten egy parlamenti meghallgatáson nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy mikor szerzett tudomást a csaló szoftver módszeres alkalmazásáról. Mindössze annyit mondott, hogy ez nem a hivatalos beismerés elhangzása előtt történt. Az ügyészség viszont azt gyanítja, hogy a volt vezérigazgató jóval a botrány kirobbanása előtt értesült a csalásról.

Korábbi német lapértesülések szerint a Volkswagennél 2008 óta használták a károsanyag-kibocsátási adatok manipulálására szolgáló szoftvert, és a csalásról sokkal többen tudtak a cégnél, mint ahogy a dízelbotrány elején gondolták.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42940 42890 43400 +0,66% 42940 42950 8 272 008 730 HUF 2026-11-05 15:13:22
MOL 4998 4954 5090 -2,00% 4988 4998 3 292 446 574 HUF 2026-11-05 15:12:02
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2878 2888 821 163 748 HUF 2026-11-05 15:13:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 13000 480 823 430 HUF 2026-11-05 15:13:25
OPUS 207 196 214 -3,49% 206 208 25 890 026 HUF 2026-11-05 15:11:34
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG