2p

A többi vezető részvény erősödött az előző napi záráshoz képest a pesti börzén. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 339,63 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel, 44 182 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt.

Alacsony volt ma a forgalom. Fotó: BET
Alacsony volt ma a forgalom. Fotó: BET

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a csütörtöki jelentős esés után pénteken pluszban zárt, és európai társainál kissé jobban teljesített a magyar részvényindex, a forgalom ugyanakkor alacsony volt.

A vezető részvényeket érintő fontosabb hírek nem érkeztek a hét utolsó kereskedési napján. A Mol árfolyama a csütörtöki zuhanás után minimális pluszba fordult, az OTP is emelkedett, a legjobban pedig a Richter teljesített, az utóbbi napok eseményei a gyógyszerpapír mozgását kevésbé befolyásolták.

  • A Mol 2 forinttal, 0,08 százalékkal 2600 forintra erősödött, 849,8 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,60 százalékkal 10 000 forintra nőtt, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,46 százalékkal 324,50 forintra csökkent, forgalma 64,0 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 185 forinttal, 2,15 százalékkal 8800 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46190 45850 46200 +0,48% 46180 46190 3 517 195 990 HUF 2026-07-02 11:37:13
MOL 3760 3680 3766 +2,51% 3760 3762 750 451 116 HUF 2026-07-02 11:37:53
MTELEKOM 2628 2626 2650 +0,08% 2628 2632 126 677 578 HUF 2026-07-02 11:35:28
RICHTER 12100 12100 12200 -0,17% 12090 12110 71 715 400 HUF 2026-07-02 11:35:58
OPUS 361 361 361 +1,83% 355 359 387 028 HUF 2026-07-02 10:10:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Az olaj olcsóbb, az arany drágább, a tőzsdék meg nem tudják, merre induljanak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 09:21
Csütörtöki nyitás.
Részvény / Deviza / Áru Megbicsaklott a forint lába csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:01
Itt vannak a friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Megreccsent a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:46
Nem ment jól a biznisz szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:15
Így alakult az euró, a dollár és a svájci frank árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Amerika magával rántotta Budapestet is
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:42
Elromlott a hangulat a piacokon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulat uralja a tőzsdéket: eséssel nyitott Amerika
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:59
Pirosban az amerikai és európai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Lassan, de biztosan felfelé tart a BUX
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:53
A blue chipek vegyesen teljesítenek. 
Részvény / Deviza / Áru Mától nemcsak a magyar kriptósok szívhatnak
Eidenpenz József | 2026. július 1. 14:19
Július 1-től életbe léptek az Európai Uniós kriptovaluta-jogszabály rendelkezései, aminek következményeként több nagy globális kriptotőzsde felfüggeszti egyes szolgáltatásait a régiónkban. Az ügyfelek értékei kivonhatók, de új tőkét nem lehet elhelyezni ezeken a helyeken. Vannak viszont a listán engedélyezett cégek is.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Mol a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,67 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcs után is erősödéssel nyitott reggel a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:22
Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 810,22 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 139 892,19 ponton, új történelmi csúcson zárt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG