2p

A nemzetközi folyamatot követte a pesti börze.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 889,49 pontos, 2,08 százalékos emelkedéssel, 43 592,87 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Javult a nemzetközi hangulat. Fotó: BET
Javult a nemzetközi hangulat. Fotó: BET

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy kedden a javult a nemzetközi hangulat, alacsony forgalom mellett pozitív korrekció volt látható a piacokon, ezt a tendenciát követte a magyar börzére is.

A Mol árfolyamára pozitívan hatott, hogy egyelőre még nincs döntés az orosz kőolajat érintő uniós embargóról, és felmerült, Magyarország is könnyítéseket kaphatna. Ez az embargóval kapcsolatos információ a következő napok irányát is befolyásolhatja majd. 

A piac a szerdai amerikai kamatdöntő ülésre vár, az ott elhangzó üzenetek lesznek majd befolyással a folyamatokra, és a forintra is.

  • A Mol 122 forinttal, 4,19 százalékkal 3032 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 300 forinttal, 2,80 százalékkal 11 000 forintra nőtt, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,26 százalékkal 385 forintra emelkedett, forgalma 137,5 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,83 százalékkal 7140 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

(MTI) 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45910 45900 46340 -1,06% 45890 45910 4 106 183 210 HUF 2026-07-23 14:50:10
MOL 4456 4394 4456 +1,27% 4452 4456 3 344 179 460 HUF 2026-07-23 14:49:33
MTELEKOM 2618 2616 2650 -1,28% 2616 2618 324 883 474 HUF 2026-07-23 14:49:03
RICHTER 11670 11630 11810 -0,60% 11660 11670 689 339 360 HUF 2026-07-23 14:49:55
OPUS 366 360 369 +1,39% 361 366 7 014 000 HUF 2026-07-23 14:29:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csak a Mol maradt talpon
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 5,09 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megállíthatatlan olajárak: nagyon közel a 100 dolláros szint
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,09 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt. A világpiaci kőolajárak megállíthatatlanul menetelnek a 100 dollár irányába, a forint pedig gyengül.
Részvény / Deviza / Áru Kezdhetünk aggódni? Durván elszállt a földgáz ára Európában
Eidenpenz József | 2026. július 23. 10:13
Az energiahordozók újabb árrobbanásán belül a kőolaj kismiska, kemény világ jöhet a benzinvásárlókra, és vége lehet az olcsó gáz korának. Nemcsak Donald Trump a hibás, több ellentétes hatás ütközik, az AI lehet a fő mumus az energiapiacon. Drága gázzal indulhat majd a tél, és még sehol se vagyunk a 2022-es árakhoz képest. Hogyan lehet földgázba fektetni?
Részvény / Deviza / Áru Csak rossz híreink vannak a magyar piacról
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 09:29
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) 0,1 százalékkal gyengült a csütörtöki nyitásban és 144 568 pontra került. Azt követően, hogy szerdán történelmi csúcson zárt a börze mutatója. A forint az olajpiaci sokk hatására tovább esett, egy euró már több mint 364 forintba kerül.
Részvény / Deviza / Áru Megremegett a forint, így áll csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 07:15
Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Most kell nagyon résen lenni: másfél hónapos csúcsra ugrottak az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 06:38
Tovább éleződött a közel-keleti háború, aminek hatására a világpiaci kőolajárak nagyjából másfél hónapos csúcsra emelkedtek. Gyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói is.
Részvény / Deviza / Áru Döntött a Mol: nem működteti tovább az Új Európa Alapítványt
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 19:13
42,9 millió részvény kerülhet vissza a céghez.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírta tartani magát a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:34
Újra gyengült a hazai fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Soha nem zárt még ilyen magasan a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:29
Új történelmi rekordot állított fel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott az olaj, drágul a gáz és az arany
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 16:02
Miközben vegyesen nyitottak a tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG