4p

Háromoldalú előzetes megállapodást kötött Jászai Gellért befektető társasága, a KZF Vagyonkezelő Kft., a 4iG Nyrt., valamint a Rheinmetall AG. 100 miliárd forintot meghaladó tőke érkezhet a vállalathoz.

Előzetes, nem kötelező erejű megállapodást kötött Jászai Gellért befektetési társasága, a KZF Vagyonkezelő Kft., a 4iG Nyrt., valamint a Rheinmetall AG – tette közzé a társaság. A megállapodás értelmében a düsseldorfi székhelyű, nemzetközi védelmi iparban és járműgyártásban is meghatározó globális vállalat

két tranzakcióval mindösszesen 25,1 százalékos tulajdont szerezhet a 4iG Nyrt.-ben.

A befektetéssel a Rheinmetall célja, hogy a jövőben a 4iG a legfőbb digitalizációs és informatikai partnerévé váljon.

Kép forrása: rheinmetall.com
Kép forrása: rheinmetall.com

A német Rheinmetall hadiipari céggel egyébként 2020. augusztusában alakított vegyesvállalatot a magyar állam, amely Zalaegerszegen épít egy, a legkorszerűbb Lynx gyalogsági harcjárművek gyártását végző gyárat.

Közös platformcéget is létrehoznak

A 4iG jogi, pénzügyi, illetve kereskedelmi átvilágításának, valamint a végleges tranzakciós dokumentumok megfelelően a Rheinmetall AG tőzsdén kívüli ügylet (OTC) keretében a KZF Vagyonkezelő Kft.-től vásárolna 4iG részvényeket. A német nagyvállalat emellett részt venne abban a nagyjából 120 milliárd forintra tervezett zártkörű tőkeemelésben is, amelyben Jászai Gellért érdekeltsége, az IG COM Magántőkealap és a Rheinmetall mellett az Alpac Capital által kezelt alap is közreműködne. Az előzetes megállapodás szerint a tervezett ázsiós alaptőkeemelés 670 forint kibocsátási értékű 4iG részvények forgalomba hozatalával valósulna meg. A részvénycsomag-értékesítés, illetve a tervezett tőkeemelés hatásaként Jászai Gellért közvetett tulajdona és 4iG Nyrt. fölötti kontrollja nem változna érdemben.

Az előzetes megállapodás szerint a tranzakciók lezárását követően a Rheinmetall (51 százalék) és a 4iG Nyrt. (49 százalék) közös tulajdonában lévő informatikai vállalatot hoznak létre. Az alapítók célja, hogy a 4iG a közös platformcégen keresztül szolgálja ki a Rheinmetall magyarországi és egyéb érdekeltségeinek komplex informatikai igényeit, illetve a társaság a hadiipari és védelmi informatikai megoldások fejlesztésében is részt vegyen.

Ennek megfelelően a közös informatikai cég lehet a Rheinmetall és a magyar állam beruházásában Zalaegerszegen megvalósuló, és a világ egyik legmodernebb harcijármű-gyárának IT szolgáltatója is 2023-tól.

A partnerség az első években Magyarországra és a Rheinmetall közép-kelet-európai érdekeltségeire vonatkozik, amelyet a felek fokozatosan terjesztenek majd ki a Rheinmetall teljes nemzetközi hálózatára.

Január végére meg is lehet a tulajdonszerzés, de a belügy engedélye is kell

Az átvilágítás, valamint a végleges tranzakciós dokumentumok, illetve a szükséges vállalati jóváhagyások eredményétől függően a tőkeemelésben részvevő felek tulajdonukba kerülő részvénycsomagra legalább 1 éves értékesítési tilalmat (lock-up) vállalnak. A stratégiai ágazatokra vonatkozó, Magyarország biztonsági érdekeit sértő külföldi befektetések ellenőrzésére vonatkozó magyar szabályozásnak megfelelően a Rheinmetall tulajdonszerzése a Belügyminisztérium (BM) engedélyével valósulhat meg, a tervek szerint 2022 január végéig.

Így értékelnek a vezérigazgatók

A Rheinmetall AG-val kötött előzetes megállapodás jelentős mértékben támogatja nemzetközi terjeszkedési elképzeléseinket a technológiai szektorban. Megtisztelő, hogy a világ egyik vezető vállalata stratégiai befektetési célpontként tekint a 4iG Csoportra és részt kíván venni vállalatunk növekedési stratégiájának megvalósításában. A Rheinmetall befektetési szándéka pozitív visszajelzést jelent számunkra abban is, hogy megalapozott és értékteremtő stratégiával rendelkezünk a hazai és nemzetközi piacokon.” – mondta Jásza Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója a mai bejelentés kapcsán.

Részvételünk a 4iG-ben a Rheinmetall digitalizációs stratégiájának szerves részét képezi, amely egyben Magyarország iránti különleges elkötelezettségünk jele is. A Rheinmetall az elmúlt években nagy előrelépést tett annak érdekében, hogy nemzetközi vállalattá váljon, ami azt jelenti, Németországon kívül mára az Egyesült Királyságban, Ausztráliában és Magyarországon is új piacokat szereztünk. Ezekben, illetve más nyugati országokban a Rheinmetall aktívan részt vesz a helyi gyártási és K+F folyamatokban, amely lehetővé teszi, hogy a lehető legteljesebb skáláját kínáljuk a csúcskategóriás védelmi termékeknek és szolgáltatásoknak.” – mondta Armin Papperger, a Rheinmetall AG vezérigazgatója.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41690 41190 41890 -0,10% 41660 41690 6 261 211 280 HUF 2026-04-30 12:28:43
MOL 4142 4000 4166 +2,42% 4138 4140 1 552 713 206 HUF 2026-04-30 12:28:41
MTELEKOM 2498 2476 2500 +0,64% 2496 2498 566 527 332 HUF 2026-04-30 12:25:45
RICHTER 13000 12720 13170 +1,80% 12990 13010 982 477 730 HUF 2026-04-30 12:26:21
OPUS 324 295 328 +10,56% 324 325 96 238 387 HUF 2026-04-30 12:25:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a devizapiacon: gyengüléssel ébredt a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:25
Gyengüléssel indult a csütörtöki kereskedés a forint számára a nemzetközi devizapiacon: a magyar fizetőeszköz az előző délutáni jegyzéshez képest valamennyi meghatározó devizával szemben veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Így reagált a tőzsde a Fed kamatdöntésre
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:19
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG