3p
Oszlanak a viharfelhők az E-Star fölül, de a helyzet még mindig nehéz, Magyarországon viszont sikeresen tárgyaltak a nem fizető ügyfelekkel.

Nyereséges volt a csődeljárás alatt álló E-Star az első fél évben, adózás utáni eredménye 1,6 milliárd forintot tett ki, szemben az előző év azonos időszakában elkönyvelt több mint 3 milliárd forintos veszteségnél - közölte a cég a Budapesti értéktőzsde honlapján.

A beszámoló szerint a társaság árbevétele csaknem a felére, 16 milliárd forintra esett. Az árbevétel csökkenését a cég elsősorban a tevékenységüket megszüntető, vagy értékesített magyarországi kapcsolt vállalkozások bevételének kiesésével magyarázza.

A társaság kötelezettségeinek összege 64,8 milliárd forintról 50,9 milliárd forintra csökkent, míg a tőkéjének és forrásainak együttes értéke 61,6 milliárdról 49,4 milliárdra csökkent.

A budapesti székhelyű E-Star Magyarországon, Lengyelországban és Romániában fő tevékenységként hőtermeléssel és -szolgáltatással, kapcsolódó tevékenységként pedig elektromos energia előállításával, illetve ezek kereskedelmével foglalkozik, illetve Magyarországon közvilágítási rendszerek korszerűsítésével és üzemeltetésével is.

Az idén az első fél évben a korábban tartós és nagy mértékű adósságot felhalmozó önkormányzatok – amellett, hogy az időközben kibocsátott számlákat folyamatosan rendezik – folyamatosan csökkentik adósságállományukat.

Magyarországon jelentősen javult portfóliójának fizetőképessége, miután az E-Star számtalan szerződést mondott fel nemfizető ügyfeleivel. A szerződésfelmondásokat a legtöbb esetben eredményes tárgyalások követték, a korábbi ügyfél tartozások jelentős mértékben csökkentek, a szolgáltatást számos fogyasztási helyen helyreállította.

Lengyelországban a szabályozás bizonytalansága miatt az E-Star 8,4 MWe teljesítményű gázmotorjait az első negyedévben leállította így a lengyel érdekeltség hozzájárulása az adózás előtti eredményhez a 2012-es fele körül lesz.

A beszámoló felidézi, hogy 2013. április 26-án a hitelezők jelentős többsége támogatta a csődegyezséget, amelynek értelmében a hitelezők fennálló követeléseikért – legfeljebb 50 millió darab - E-Star törzsrészvényt kapnak. Az elsőfokú bírói döntés a társaság egyezségi megállapodás jóváhagyása iránti kérelmét 2013. július 11.-én közzétett végzésében elutasította, a csődeljárást megszüntette, azonban a végzés nem jogerős. A cég a Fővárosi Ítélőtáblához fellebbezett, s reményei szerint a testület jóváhagyja a csődegyezségi megállapodást, a csődeljárás megszüntetését.

Az E-Star papírjai a BÉT standard kategóriájában forognak, pénteken egy forintos csökkenéssel, 93 forinton fejezték be a kereskedést, az elmúlt egy évben a papír legmagasabb ára 590, a legalacsonyabb 86 forint volt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG