1p
Tizenöt bankkal 1,55 milliárd dolláros (mintegy 380 milliárd forintos) rulírozó hitelszerződést kötött a Mol csütörtökön - jelentette be az olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Az új forrással a vállalat refinanszírozza a 2014 szeptemberében lejárt 500 millió euró összegű rulírozó hitelkeretet valamint a 2013 áprilisában kötött 545 millió dollár összegű rulírozó hitelkeretet. (A rulírozó hitelkeret leegyszerűsítve olyan hitelkeret, amelyből a társaság tetszőleges időzítéssel hívhat le, tetszőleges időzítéssel törlesztheti, és a visszatörlesztett hitelkeret újra lehívhatóvá válik).

A hitelszerződés két koordinátora a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank és az ING Bank NV, az ügynöki szerepet a Bank of America Merrill Lynch látja el. A formáját tekintve hitel klubhitelnek felel meg, melyet a Mol legfőbb partnerbankjai biztosítanak - közölte az olajtársaság.

A hitelszerződés 5 éves futamidejű és további 1+1 évvel meghosszabbítható, hitelösszeg dollárban és euróban is lehívható. A szerződés kondíciói, beleértve a 115 bázispontos kamatfelárat, a Mol szerint rendkívül versenyképes feltételeket biztosítanak a cég számára.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39190 38830 39900 +4,17% 39190 39200 10 257 351 390 HUF 2026-04-08 10:14:38
MOL 3978 3880 3980 -1,04% 3974 3978 554 935 136 HUF 2026-04-08 10:14:24
MTELEKOM 2222 2212 2246 +1,46% 2222 2224 468 996 576 HUF 2026-04-08 10:11:12
RICHTER 12530 12350 12550 +2,62% 12500 12530 799 997 680 HUF 2026-04-08 10:13:20
OPUS 459 459 468 +0,99% 458 460 30 299 198 HUF 2026-04-08 10:13:02
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A budapesti tőzsdén is örülnek az iráni tűzszünetnek?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:50
Erőteljes optimizmus látható a részvénypiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:35
A dollár jegyzése 321,72 forintra süllyedt 330,02 forintról.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 06:46
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a tőzsdét, a forintot is felhúzta J. D. Vance?
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 18:47
Merthogy erősödött a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru J. D. Vance látogatása még a Budapesti Értéktőzsdére is rányomta a bélyegét
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 17:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1965,57 pontos, 1,59 százalékos emelkedéssel, 125 961,98 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Harmatgyenge tőzsdenyitás a tengerentúlon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 16:54
Indexcsökkenéssel nyitottak kedden az amerikai tőzsdeindexek, az olajárak emelkedtek, az arany ára stagnált.
Részvény / Deviza / Áru Eddig remek napja van a BÉT-nek
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Száguld a BUX, rakétaként lőtt ki az OTP, az állampapírok is szépen elfogytak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:34
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A forint és a magyar részvények piacán még csak nem is pukkant a Szerbiában talált bomba
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:43
Vaskos pluszban állnak a hazai részvények kedd délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén. A forint árfolyamán sem látszik, hogy Magyarországot bárki komolyan fenyegetné. 
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken is eljött a feltámadás húsvét után
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:15
Az amerikai piacok után az európai tőzsdék is emelkedni kezdtek kedden. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG