1p
A szakértőket is meglepte a cég kiváló teljesítménye, annak ellenére, hogy a működési költségek a vártnál jobban növekedtek.

A második negyedévben 5,1 milliárd forintos nettó profitot ért el az Egis, ami ugyan hajszálnyival elmaradt az 5,2 milliárd forintos elemzői konszenzustól, de 13,8 százalékkal meghaladta a KBC Equitas szakértőjének prognózisát, amely 4,5 milliárd forint volt. Az árbevétel terén minden várakozást felülmúlt az Egis a 34,7 milliárd forint éves alapon 7,1, negyedéves összevetésben pedig 3,5 százalékos növekedésével. A vártnál jobb, 59,3 százalékos bruttó margin, vagyis haszonkulcs révén a bruttó fedezet közel 4 százalékkal haladta meg az elemzői várakozásokat.

Az EBIT (vagyis a kamat és nyereségadó-ráfordítások levonása előtti eredmény) soron 88,1 százalékos éves növekedés látható, az 5,9 milliárd forintos eredmény főként a vártnál magasasbb árbevétel és bruttó margin révén vált elérhetővé. A konszenzus csupán 5,5 milliárd forintos EBIT-et prognosztizált.

A legfontosabb működési költségek terén 8,8 százalékos éves növekedés mutatkozik, ezen belül az értékesítéshez kapcsolódó költségek 9 és fél százalékkal, az adminisztrációs költségek pedig 14,8 százalékkal emelkedtek. Az EBIT-et ezúttal viszont már nem terhelték a gyógyszerkassza befizetési kötelezettségek.

Míg a magyarországi bevételek a vártnak megfelelően csökkentek, addig a Független Államok Közösségének piacai továbbra is erősek, a térségben 12,7 százalékkal növelte az Egis az árbevételét. Az alacsony bázis és a jelentős előszállítások miatt Ukrajna vezet 50,7 százalékos éves növekedéssel, a többi FÁK ország átlagosan 23 százalékos növekedést mutatott. Az orosz bevételek csupán 6,1 százalékkal nőttek, mivel az árbevétel kétharmada a hatóságilag rögzített árú termékszegmensekből származik.

A lengyelországi értékesítés valamelyest elmaradt a várakozásoktól, részben szabályozási változások, részben pedig az euróval szemben gyengülő zloty miatt. A lengyelországi visszaesést viszont a többi kelet-európai régiós piac ellensúlyozni tudta.

Az éves árbevételnövekedés a menedzsment által jelzett 3-5 százalékos sáv alsó szélét érheti el, miután az első kilenc hónap alapján 2,8 százalékos volt az árbevétel bővülése. A jelentősebb megugráshoz a forint gyengülésére lenne szükség, amire nem számítunk az aktuális, júliustól szeptemberig tartó negyedévben.

A Egis pénzügyi évének első kilenc hónapjában a részvények 2170 forintos EPS-t ért el, ez az éves menedzsment prognózis 85,1 százaléka. A részvény továbbra is alulértékelt az idei EPS alapján számított 6,5-es P/E rátájával. Nem szabad ugyanakkor elfelejteni a kockázatot, hogy jövőrel mégsem lesz levonható a támogatott gyógyszerek 20 százalékos adója és az orvoslátogatói díj az adóalapból. Ezek a költségek összesen évente 4,3 milliárd forintot jelentenek, emiatt kissé borúlátóbbak a KBC Equitas elemzői.

Közben az EGIS gazdasági igazgatója sajtótájékoztatóján jelezte, hogy a gyógyszergyár a következő üzleti évben 4-6 százalékos forgalombővülést vár, míg a szeptember végén záruló idei üzleti évben 3-5 százalékos, forintban mért növekedéssel számol. Poroszlai Csaba hozzátette: a magyar piacon az idei 8-10 százalékos csökkenés után jövőre is 5-10 százalékos lehet a visszaesés.

Az EGIS számára a kitörést a FÁK országok piacai jelentik. Az idei 6-8 százalékos növekedés után jövőre még nagyobb, 8-12 százalékos lehet a bővülés, euróban számolva. Ezen belül az orosz piaci forgalom a mostani üzleti évben 5-7 százalékkal, a következőben akár 8-12 százalékkal emelkedhet.
Kelet-Európában az idén várt 10 százalékos csökkenés után a következő üzleti évben már 3-6 százalék közötti növekedést vár az EGIS - közölte a gyógyszergyár gazdasági igazgatója.

Az EGIS harmadik negyedévi friss adatairól itt olvashat bővebben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG