3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Indexemelkedéssel nyitottak csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacok a friss GDP-adatokra reagáló London kivételével.

A STOXX 600 index 0,12 százalék emelkedéssel, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,02 százalék csökkenéssel kezdte a csütörtöki kereskedést – számol be róla az MTI.

Londonban a FTSE 100 index 0,28 százalékkal csökkent. A brit GDP a második negyedévben az első negyedévi 1,3 százalékos éves növekedésnél kisebb, 1,2 százalékos éves növekedést ért el az előzetes adatok szerint.

A frankfurti DAX index 0,12 százalékkal, a CAC 40 index Párizsban 0,23 százalékkal kezdett magasabban. Milánóban az FTSE MIB index 0,23 százalékos, a madridi IBEX 35 index 0,32 százalékos erősödéssel nyitott.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,29 pontos emelkedéssel, 104 740,25 ponton nyitott csütörtökön.

Bika és medve a frankfurti tőzsde közelében
Bika és medve a frankfurti tőzsde közelében
Fotó: Unsplash.com

Az európai részvénypiacok a csütörtöki kereskedés során az Egyesült Királyság és az EU második negyedévi GDP-adatait, Franciaország végleges júliusi inflációs adatait és az euróövezet második negyedévi foglalkoztatási adatait értékelik majd. A nagyobb cégek közül egyebek között az Aviva, a Carlsberg, az RWE, a Swiss Re teszi közzé eredményeit. A hét elején a globális piacok emelkedtek, miután a gyengébb amerikai inflációs adatok arra utaltak, hogy Donald Trump elnök vámjai nem növelik az árnyomást, megerősítve ezzel a Federal Reserve jövő hónapban várható kamatcsökkentésére vonatkozó várakozásokat.

  • Az olajárak csaknem kéthavi mélypontnál mozognak: a Brent körülbelül 66 dollár, a WTI pedig 63 dollár körül, mivel az IEA globális túlkínálatot jósol a következő évre. Az orosz-ukrán konfliktus esetleges de-eszkalációja és az elnöki csúcstalálkozó várakozásai is hatással vannak az árra.
  • Az európai kereskedési idő kezdetén a WTI jegyzése 0,62 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 63,04 dolláron, a Brent ára pedig 0,52 százalékkal ment feljebb 65,96 dollárra.
  • Az arany ára harmadik napja emelkedik, amit a jegybanki kamatcsökkentési várakozások és a hozamok csökkenése támogat. A spot jegyzés 0,09 százalékkal áll magasabban unciánként 3359,41 dolláron.
  • A dollárindex csökkent, 97,81 ponton áll 0,02 százalék csökkenéssel, mivel a piacok egy szeptemberi Federal Reserve kamatcsökkentést áraznak be, ami a dollár gyengülését eredményezi. Az euró közel három heti csúcsnál járt, de lefelé korrigált, 0,19 százalékkal áll gyengébben a dollárral szemben 1,1689-es jegyzésen.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41880 41110 42200 +0,07% 41880 41900 6 138 061 260 HUF 2026-11-03 15:38:39
MOL 5025 4942 5065 +1,52% 5015 5025 2 848 719 368 HUF 2026-11-03 15:37:19
MTELEKOM 2900 2860 2906 +0,83% 2898 2902 779 837 700 HUF 2026-11-03 15:38:01
RICHTER 12990 12840 13070 -0,08% 12990 13020 717 293 960 HUF 2026-11-03 15:37:55
OPUS 196 190 196 +2,29% 195 196 4 939 446 HUF 2026-11-03 15:27:42
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG