3p
A hétvégi amerikai elnökjelölt-vita jó kedvre derítette a részvénypiacokat, sokat segíthetett az is, hogy az olaj ára a kezdeti mínuszból pluszba lendült. A forint erős, az euró 304 alá esett, az OTP hiába ostromolta a 7500 pontos határt.

A második elnökjelölt-vita az Egyesült Államokban a jelek szerint Clinton-győzelmet hozott, ami a tőkepiacok számára a kedvezőbb forgatókönyv. Az olaj ára is fordult, a kezdeti mínuszból plusz két-három százalék lett, miután Putyin orosz elnök egy interjúban elhintette, hogy hajlandó termelés-korlátozásra. Így a részvényindexek Európában számottevően emelkedtek.

A DAX index 1,3, a francia CAC 1,1, a brit mutató 0,7 százalékkal ment fel. A németeknek az is segített, hogy a Deutsche Bank a kezdeti három százalékos mínuszból 3,4 százalékos pluszba tudott menni. Először amiatt eshetett a papír, hogy a hírek szerint a pénzintézet tárgyaló-küldöttsége egyelőre legalábbis kudarcot vallott az USA-ban a 14 milliárdos büntetéssel kapcsolatban.

A másik fő hír az volt a banknál, hogy a bank cáfolta nagymértékű származékos piaci kitettségét, számokkal állt elő a valós kockázat mértékéről. Az európai bankszektor egésze egyébként nem is ment fel olyan nagyon, jobban emelkedtek az olajipari, egészségügyi és autóipari papírok.

Itthon a BUX index 0,5 százalékkal emelkedett 28 570 forintra, amivel nincs túl messze a 28 839 pontos sok éves szeptember közepi csúcsától. Az OTP 0,7 százalékkal 7490 forintra, a Mol 0,9 százalékkal 17 550-re emelkedett. A Richter nem változott (5730), a Magyar Telekom kissé esett (459).

A forint nagyon szépen viselkedett ma is, egy időben majdnem egy forinttal olcsóbb, 303,70 is volt az euró, estére azonban 304,10-re tért vissza. Ez 50 fillérrel van a péntek esti szint alatt. A dollár kissé erősödött, a „Trump-indikátornak” is tekintett mexikói peso 2,1 százalékkal erősödött a dollárhoz képest. Folytatódott az angol font lejtmenete, fél százalékkal tovább esett a dollárhoz képest.

Az USA tőzsdéi is szépen emelkednek, az S&P 500 0,5, a Nasdaq indexe 0,8 százalékos pluszban van. A Twitter újabb 13 százalékkal zuhant, miután a felvásárlása teljesen kútba esni látszik. Az Erste délelőtti technikai elemzése szerint már hetek óta egyhangúan mozog a tengerentúli S&P 500, az árfolyam egy szűkülő sávba szorult. „Hamarosan várható egy kitörés, de az irányra vonatkozóan nincsen egyértelmű jelzés a grafikonon” - vélik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42940 42890 43400 +0,66% 42930 42940 8 601 498 930 HUF 2026-11-05 15:23:11
MOL 4992 4954 5090 -2,12% 4988 4992 3 301 897 098 HUF 2026-11-05 15:23:16
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2872 2876 827 273 646 HUF 2026-11-05 15:22:32
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12960 12970 563 405 280 HUF 2026-11-05 15:20:09
OPUS 206 196 214 -3,95% 207 208 29 719 906 HUF 2026-11-05 15:20:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG