2p
Lassan valósággá válik, ami eddig valószínűtlennek tűnt: közeledik a frank ahhoz az értékhez, ahol a svájci jegybank elmenekült. Itthon ma esik a BUX a tegnapi nagy rali után.

Közel 3 éve, 2015 januárjában a svájci jegybank hirtelen elengedte a frank árfolyamát, amit addig eurónként 1,20-on limitált, vagyis addig nem engedte, hogy ennél erősebb legyen a frank. Az utolsó napokban többször meg is erősítette, hogy nem változtat, aztán egyszer csak hirtelen, minden előkészítés nélkül elmenekült, hagyta összeomlani a piacot.

Euró/svájci frank

A kereskedés néhány percre meg is szűnt nem volt piac, eközben 1-1 kötés egész szélsőséges értéken, a paritás alatt is született, majd 1,03-1,05 között stabilizálódott a piac. Azóta azonban az euró iránti bizalom helyreállt, a frank már nem menekülőeszköz, így folyamatosan elkezdett gyengülni. Most már 1,17-nél tart, vagyis közelíti azt a szintet, ahol az összeomlás történt.

A forint eközben igen gyenge, 311 körül van az euróhoz képest, igaz, kis mértékben ma a zloty és a cseh korona is gyengült.

Amerikában mérsékelt, fél százalék alatti mínuszban zártak a tőzsdék. Napközben ennél nagyobb volt a mínusz, de egyelőre úgy tűnik, a befektetők minden esést boldogan megvesznek. Az európai indexek alig mozdulnak, a BUX 0,3 százalékot esik, 39 730 pontig. A Mol és az OTP kevesebb mint fél százalékot gyengülnek 3230 illetve 10 860 forintig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43000 42890 43400 +0,80% 42970 42990 7 278 654 090 HUF 2026-11-05 14:48:14
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4990 4994 3 155 113 012 HUF 2026-11-05 14:46:47
MTELEKOM 2892 2872 2938 -0,96% 2892 2896 800 678 412 HUF 2026-11-05 14:44:48
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 444 779 760 HUF 2026-11-05 14:45:01
OPUS 201 201 214 -6,51% 201 205 18 972 409 HUF 2026-11-05 14:45:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG