2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 15,34 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 58 447,63 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a budapesti tőzsde nem mozdult jelentősen, a forgalom alacsony volt. Vegyes teljesítményt nyújtottak a vezető részvények.

Árfolyam

A vezető részvények között a legjobban a Magyar Telekom emelkedett, vélhetően a korábbi célárfolyam-emelés hatására.

Napi piaci elemzői szakcikkünk:

Az OTP csökkenése rejtélyes, pedig a nemzetközi hangulat támogató. Annak a hírnek, miszerint OTP Simple fiókok adataihoz fértek hozzá adattolvajok, nem lehetett ennyire jelentős hatása - vélekedett az elemző. Az európai részvényindexek emelkedtek - jegyezte meg.

  • A Mol 10 forinttal, 0,35 százalékkal 2810 forintra csökkent, 768,0 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 135 forinttal, 0,92 százalékkal 14 510 forintra esett, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 22,0 forinttal, 3,54 százalékkal 643 forintra erősödött, forgalma 648,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,25 százalékkal 8905 forintra nőtt, a részvények forgalma 822,9 millió forintot ért el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39220 38830 39900 +4,25% 39220 39230 17 278 393 650 HUF 2026-04-08 13:19:17
MOL 3986 3880 4000 -0,85% 3984 3986 1 088 698 292 HUF 2026-04-08 13:12:13
MTELEKOM 2242 2212 2246 +2,37% 2238 2242 804 768 178 HUF 2026-04-08 13:19:04
RICHTER 12480 12350 12550 +2,21% 12480 12500 1 405 105 240 HUF 2026-04-08 13:18:00
OPUS 458 455 468 +0,66% 457 459 138 389 342 HUF 2026-04-08 13:18:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Mol kivételével mindenki erősödik a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 21,06 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A budapesti tőzsdén is örülnek az iráni tűzszünetnek?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:50
Erőteljes optimizmus látható a részvénypiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:35
A dollár jegyzése 321,72 forintra süllyedt 330,02 forintról.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 06:46
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a tőzsdét, a forintot is felhúzta J. D. Vance?
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 18:47
Merthogy erősödött a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru J. D. Vance látogatása még a Budapesti Értéktőzsdére is rányomta a bélyegét
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 17:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1965,57 pontos, 1,59 százalékos emelkedéssel, 125 961,98 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Harmatgyenge tőzsdenyitás a tengerentúlon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 16:54
Indexcsökkenéssel nyitottak kedden az amerikai tőzsdeindexek, az olajárak emelkedtek, az arany ára stagnált.
Részvény / Deviza / Áru Eddig remek napja van a BÉT-nek
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Száguld a BUX, rakétaként lőtt ki az OTP, az állampapírok is szépen elfogytak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:34
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A forint és a magyar részvények piacán még csak nem is pukkant a Szerbiában talált bomba
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:43
Vaskos pluszban állnak a hazai részvények kedd délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén. A forint árfolyamán sem látszik, hogy Magyarországot bárki komolyan fenyegetné. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG