3p
Négy egymást követő napon is csúcsokat állított fel a BUX az elmúlt héten, nagyokat mentek a bluechipek is. Mészáros Lőrinc ismét bevásárolt, így újabb tőzsdei cég került a keze alá. A forint nagyon próbálkozott, ám végül Matolcsyék elgáncsolták az erősödést, így nem lett meg a 300 forintos euró.

Az elmúlt héten négy egymást követő napon is új történelmi rekordot állított fel a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, és a BUX pénteken először zárt 38 ezer pont fölött. A részvényindex így végül 38 011,92 ponton fejezte be a hetet, ami 1042,77 ponttal, 2,82 százalékkal magasabb az előző heti zárójánál. Némileg erősödött a forgalom is, a héten a részvénypiac forgalma 45,1 milliárd forint volt, szemben az előző heti 43,1 milliárd forinttal, és a vezető részvények mindegyikének emelkedett az árfolyama.

A héten a forint is idei legerősebb árfolyamát érte el az euróval szemben 302,12 forintos jegyzésen szerdán, pénteken este viszont 304,82 forintra gyengült vissza, miután a Magyar Nemzeti Bank verbális intervenciót hajtott végre, ezzel törve meg a valuta folyamatos erősödését.

Erőlködtek a bluechipek

A blue chipek közül az OTP egy hét alatt 3,69 százalékot erősödött, a pénteki kereskedést 10 400 forinton fejezte be, a heti forgalma meghaladta a 21,3 milliárd forintot. A Mol árfolyama 2,98 százalékkal emelkedett, pénteken a részvény 23 840 forinton zárt, heti forgalma több mint 7,9 milliárd forint volt.

A Richter árfolyama 1,98 százalékkal nőtt, a papír 6680 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 6,95 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom részvénye 1,69 százalékkal emelkedett, a pénteki kereskedést 482 forinton fejezte be, heti forgalma 1,4 milliárd forint volt. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2933,68 ponton fejezte be a hetet, 39,48 ponttal, 1,36 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Akadt itt esemény bőven

Hétfőn általános rossz hangulat uralkodott a tőzsdéken, ami alól csak a magyar tőzsde volt kivétel, a világ piacai ugyanis negatívan reagáltak a Donald Trump amerikai elnök politikájával kapcsolatos bizonytalanságokra, például a Mexikóval kapcsolatos indulataira, vagy épp arra, hogy a gyanú szerint fegyverekkel támogatták Ukrajnát, ami ismét kiélezte a feszültséget Amerika és Oroszország között. Ezen a napon a főbb részvények közül csak az OTP árfolyama nem emelkedett, de így is meghaladta a 10 ezer forintot.

Kedden azonban már látványos javulás következett be a részvénypiaci hangulatban, miután némileg enyhültek a geopolitikai kockázatok és feszültségek. A kedvező nemzetközi hangulat a magyar részvényekre és a régiós papírokra is pozitívan hatott. A BUX 1,41 százalékos emelkedéssel, új történelmi csúcson, 37 622,47 ponton zárt.

Szerdán érkezett számunkra az újabb BUX rekord, a hét közepén 37 753,22 ponton, 0,35 százalékkal emelkedve zárt a részvényindex, amiből csütörtökön csak tovább nőtt az értéke: ekkor 37 954,41 ponton állított fel újabb csúcsot, a héten már harmadszor.

A tőzsdeindex végül a pénteki zárásra meghaladta a 38 ezres ponthatárt, 38 011,33 ponton érte el eddigi legmagasabb záróértékét, egy hét alatt negyedszer érve el történelmi rekordot.

Újabb cég került Mészáros Lőrinchez

A hét vállalati hírei közül kiemelkedik, hogy a Konzum Nyrt. megvette az Appeninn Vagyonkezelő Holding 49 százalékát kitevő részvénycsomagját mintegy 4,43 milliárd forintért csütörtökön. A bejelentés napján, pénteken az Appeninn-részvények árfolyama 9,18 százalékkal 345 forintra emelkedett, a Konzum 10,88 százalékkal erősödve 2140 forinton zárt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 437 985 270 HUF 2026-11-05 14:55:54
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4994 4996 3 161 022 430 HUF 2026-11-05 14:55:54
MTELEKOM 2896 2872 2938 -0,82% 2892 2896 800 733 436 HUF 2026-11-05 14:55:54
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12970 12980 457 024 290 HUF 2026-11-05 14:55:54
OPUS 201 200 214 -6,28% 200 201 20 309 303 HUF 2026-11-05 14:55:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG