3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A tegnapiak után határozottan jobb hangulat uralkodik a tőzsdéken, Nyugat-Európában és Budapesten is erős a kereskedés. Kilőtt a Mol, az OTP tovább korrigál, a befektetők kiábrándultak az Appeninből. A forint viszont beköszönt a 302-es szint alá, és egyre közelebbről simogatja a kettessel kezdődő álomrégiót. Már csak az a kérdés, hogy ezt meddig engedi az MNB.

Az álmoskás kezdés után belendült a csütörtöki kereskedés a nyitás utáni órákban: bár a BUX gyakorlatilag változatlanul indított, a bluechipek hamar vegyes rendbe rázódtak. Ma is folytatódik az OTP korrekciója, a bankpapír fél százalék körüli mínuszban is járt, karöltve a Richterrel, akik szintén enyhe csökkenéssel kezdték a mai kereskedést. A Magyar Telekom azonban fél százalék körüli erősödésben is járt, a nap igáslovának pedig a Mol tűnik, az olajpapír 1 százalékos emelkedést produkált az első kereskedési órában. Ugyanakkor a világpiacon mindkét olajfajta ára fél százalékot esett: a WTI-ért 48,19 dollárt, míg a Brent-ért 52,33-at kellett adni a reggeli órákban.

A legfrissebb árfolyamokat itt nézheted meg a Privátbankár.hu-n >>>

Hasonlóan jó a hangulat Nyugat-Európában, egyedül Frankfurtban van csend és stagnálás. London enyhe emelkedésben kezdte a reggelt, itt a második negyedéves brit GDP adat borzolhatja a kedélyeket nap közben. Párizs és Madrid fél százalék alatti emelkedést mutatott a reggeli órákban.

Adni kezdték az Appeninnt

Ahogy arról már korábban írtunk, több mint 20 százalékkal bővült az Appeninn árbevétele az első félévben, mely jelentős részben az elmúlt időszakban vásárolt ingatlanok hasznosításának, és a növekvő irodapiaci keresletnek volt köszönhető. Az ingatlanbefektetési csoport adózott eredménye ugyanakkor negatív lett, miután egymillió euróval leértékelte egyik befektetési célú ingatlanát.

A részvényre mostanság meglehetősen nagy volt a kereslet, hiszen egyike volt azoknak az elfeledettebb, kis részvényeknek, amit most újra megtaláltak a befektetők. Az egyébként nem olyan rossz gyorsjelentésből azonban most inkább azt a részt tartották fontosnak a befektetők, hogy veszteséges lett a cég egy leírás miatt - ma délelőtt 10 százalékos szabadesést produkált az ingatlanpapír.

Húzzák-eresztik a forintot

Reggel egészen 301,75-ig erősödött a forint, ám végül visszakorrigált és egészen 303-ig gyengült, miután az MNB némi értelmezést adott a kamatdöntés után kiadott indoklásához. A Portfolio a Reutersre hivatkozva írja, hogy egyfajta verbális intervencióval gátat szabtak az árfolyamnak, ez csíphette el a további erősödést a forinttól. Ahogy a keddi kamatdöntés után írtuk, a Monetáris Tanács feltűnően nem foglalkozott a forint árfolyamát befolyásoló témákkal, pedig tudható, hogy a mostani erős árfolyam nem az MNB szája ízének megfelelő.

Érdekel a forint erőlködése? Itt szurkolhatsz a 300-as eurónak a Privátbankár.hu Árfolyamok oldalán! >>>

Az OTP Elemzési Központ is arról írt szerdai elemzésében, hogy a jegybank számára továbbra is egy jóval gyengébb forint lenne az ideális, hosszabb távon egy legalább 307-315 forintos euróval kalkuláltak. Rövid távon viszont az MNB nem mutatta jelét, hogy bármilyen eszközzel gátat szabna a forintnak - legalábbis a mai, Reutersnek adott válaszig mindenképp így volt. Az OTP Elemzési Központ szerint az utolsó negyedévig még eltűrheti a monetáris tanács az erősebb forintot (feltéve, hogy 300 forintos euróárfolyam fölött maradunk), ezután viszont valamiféle monetáris lazításra is sor kerülhet.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41850 41660 42190 +0,12% 0 0 9 668 388 450 HUF 2026-11-02 17:10:45
MOL 4950 4940 5020 -1,00% 0 0 2 436 842 491 HUF 2026-11-02 17:06:17
MTELEKOM 2876 2790 2878 +2,71% 0 0 1 638 034 806 HUF 2026-11-02 17:10:58
RICHTER 13000 12730 13080 +0,39% 0 0 1 406 060 890 HUF 2026-11-02 17:05:21
OPUS 192 190 201 -1,94% 0 0 44 567 613 HUF 2026-11-02 17:05:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Magyar Telekom húzza a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:42
A minimális csökkenéssel induló BUX hétfő délelőtt már 0,41 százalékos emelkedésben volt. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, miközben a Mol és a Richter veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Súlyos bűnözési hullám a kriptóknál – lehet védekezni?
Eidenpenz József | 2026. november 2. 10:21
A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG