3p
Szépen búcsúzott az október a magyar tőzsdétől, a BUX index eddig látott folyamatos emelkedése töretlen volt ebben a hónapban is.

Idén októberben kifejezetten ütős forgalmat sikerült produkálni az előző három hónapot tekintve: összesen 233,7 milliárd forint értékben kötöttek üzletet a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiacán, ami jóval meghaladja az előző hónap (190,43 milliárd forint) értékét, nem beszélve a tavalyi év hasonló időszakában mért forgalomról (156,49 milliárd forint). A napi átlagforgalom az októberi 21 kereskedési napon 11,1 milliárd forint volt, amely jelentősen meghaladja mind a tavalyi 7,8 milliárd, mind az idei szeptemberi havi 9,1 milliárd forintos értéket is, ezt közölte a BÉT a Privátbankár.hu-val.
Forrás: BÉT

A BUX hónapok óta tartó, eddig töretlen emelkedése októberben is folytatódott. Az index a hónap közepétől tartósan 39 ezer felett maradt, és bár nap közben többször is átlépte a 40 ezres határt, végül attól kicsit elmaradva, 2017. október 31-én 39 612 ponton zárta az őszi hónapot.

Forrás: BÉT

Pörögtek a papírok

A vezető részvények közül május óta még mindig töretlen az OTP részvényeinek forgalma, olyannyira, hogy napon belül történelmi csúcsot is állított a vezető bankpapír, október 26-án 10 980 forinton is járt az árfolyama. Az OTP-papír árfolyama végül 8,9 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest és 10 780 forinton fejezte be a hónapot. Ebben a körben forgalom tekintetében második helyen a MOL papírja végzett, 6,7 százalékos emelkedéssel, a harmadik pedig a Richter 1,5 százalékos emelkedéssel. A blue chipek közül a Magyar Telekom 3,3 százalékos eséssel zárta a hónapot.

Forrás: BÉT

A kisebb részvények között a Prémium kategóriában októberben változott a rangsor. A hónap nyertese az októberben prémium kategóriássá vált Opus volt, 116,4 százalékos emelkedéssel, melyet az Appeninn (89%) és a szintén újonc prémium kategóriás Masterplast követett (5,1%). A Standard kategóriás papírok közül az Altera emelkedett a legtöbbet, 67,9 százalékot, míg például az Alteo 11,6, a BIF pedig 7,2, százalékos növekedést produkált. A kategóriában a Forrás két részvénysorozata is jól teljesített, a FORRAS/T 8,6, míg a FORRAS/OE 6,9 százalékot erősödött. Az előző hónapban kategória nyertes Nordtelekom árfolyama azonban 15 százalékot esett az előző hónaphoz képest. Az Opussal és a Masterplasttal ráadásul most kereskedhettek először ebben a kategóriában.

Forrás: BÉT

Az azonnali részvénypiac duplikált forgalma 467,3 milliárd forint volt. A szolgáltatók rangsorának élére ezúttal Concorde Értékpapír Zrt. lépett 114,2 milliárd forintos forgalommal, míg a második helyre a Wood & Company Financial Services a.s lépett 82,7 milliárdos forgalommal. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát végül az Erste Befektetési Zrt. foglalta el, 67,6 milliárd forintos forgalommal.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG