2p

Pozitív hangulatban emelkedett a pesti börze is.  

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 208,41 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 53 758,66 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Árokszállási Zoltán az Equilor befektetési Zrt. vezető elemzője MTI-nek elmondta: pozitív volt a hangulat a kereskedés során a budapesti tőzsdén. A vezető részvények közül a Mol és az OTP érdemi pluszt értek el, viszont a Richter és a Magyar Telekom sem tudott emelkedni. Egyedi vállalati hír nem érkezett - jelezte.

Két kisebb papír tudott jelentősen emelkedni, az OPUS és a Masterplast, a kedvező vállalati hírek miatt. A nemzetközi hangulat kedvező, nyugat-európai indexek pluszban vannak, és a tengerentúliak is. A befektetők a nagy jegybankok e heti kamatdöntéseire várnak, addig kivárás lesz jellemző.

  • A Mol 18 forinttal, 0,64 százalékkal 2834 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 125 forinttal, 0,97 százalékkal 12 970 forintra nőtt, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,84 százalékkal 412,50 forintra csökkent, forgalma 99,4 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,35 százalékkal 8795 forintra esett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42000 41500 42000 +0,65% 41930 42000 1 500 376 340 HUF 2026-04-28 09:28:12
MOL 4098 4050 4098 +1,39% 4094 4098 81 310 192 HUF 2026-04-28 09:27:51
MTELEKOM 2510 2502 2520 +0,56% 2502 2512 98 940 460 HUF 2026-04-28 09:28:02
RICHTER 13000 12920 13080 -0,15% 12930 13000 88 938 200 HUF 2026-04-28 09:24:51
OPUS 290 280 298 -3,01% 290 294 53 038 936 HUF 2026-04-28 09:28:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Beindult a kereskedés a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:19
A Mol fontos támaszt tört le 4100 forintnál.
Részvény / Deviza / Áru Új történelmi csúcsot ért el a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:56
A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak.
Részvény / Deviza / Áru Bárcsak mindig ilyen erős lett volna a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:24
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nézze meg, mire jutott a forint az euró és a dollár ellen!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:41
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Molnak volt rossz napja hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:19
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 703,75 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel 133 168,50 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulatban ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:15
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, csak a Molnak van rossz napja
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:38
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,66 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:54
Csak a Mol részvényesei szomorkodhatnak.
Részvény / Deviza / Áru Mit fogunk enni, ha ez így megy tovább?
Eidenpenz József | 2026. április 27. 11:31
Vámháború, energiaár-robbanás, kereskedelmi útvonalak megszakadása a háborúk miatt, klímaváltozás extrém időjárással és vízhiánnyal. Ha többféle tényező egyszerre érvényesül, a hatások egymást erősíthetik, és sokkal nagyobb lehet a rombolás. Nagy veszélyek rejlenek az élelmiszer-ágazatban. Még nem vagyunk a 2022-es szinten, de nem is vagyunk távol tőle.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG