4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Új történelmi rekordot állított fel a BUX.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 876,07 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 144 765,41 ponton, történelmi zárócsúcson fejezte be a kereskedést szerdán, de napközben 144 800,72 ponton abszolut új történelmi csúcson is járt.

A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, a magyar piacon az OTP és a Mol emelkedése húzta fel az indexet. Közölte, mindkét vezető részvény árfolyamának emelkedése azzal magyarázható, hogy elemzői céláremeléseket hoztak nyilvánosságra: az OTP-nél a nap a Goldman Sachs és a Trigon Dom Maklerski is 51 700 forint körüli szintre, míg a Mol-nál az Erste 3300 forintról, 4100 forintra növelte a célárfolyamot. Az elemző megjegyezte, hogy a Richter és a Magyar Telekom árfolyama „oldalazó mozgást” mutatott a kereskedésben.

Történelmi csúcson zárt a Budapesti Értéktőzsde
Történelmi csúcson zárt a Budapesti Értéktőzsde
Fotó: BÉT

A Mol 72 forinttal, 1,66 százalékkal 4400 forintra erősödött, 3,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 300 forinttal, 0,65 százalékkal 46 400 forintra nőtt, forgalmuk 12,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 0,45 százalékkal 2652 forintra csökkent, forgalma 638,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,34 százalékkal 11 740 forintra mérséklődött, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

Indexemelkedéssel zártak a főbb európai értékpapírpiacok

Az olajár a szállítási útvonalakat fenyegető biztonsági kockázatok miatt feljebb ment, az arany ára a biztonságos befektetési eszközök iránt megélénkült kereslet miatt emelkedett.

A STOXX 600 index 0,60 százalékkal, az Euro Stoxx 50 index 0,53 százalékkal, a londoni FTSE 100 index 1,22 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,68 százalékkal, a párizsi CAC 40 index 0,95 százalékkal, a milánói FTSE MIB index 0,96 százalékkal, a madridi IBEX 35 index pedig 1,03 százalékkal emelkedett.

A részvénypiacokat elsősorban az energiaipari vállalatok árfolyam-emelkedése, a kedvező brit inflációs adat, valamint több európai nagyvállalat kedvező gyorsjelentése támogatta. A befektetők emellett az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntésére, illetve az Alphabet és a Tesla amerikai gyorsjelentésére vártak.

Az északi-tengeri Brent nyersolaj hordónkénti ára az európai piacok zárásakor 94,26 dolláron állt, ami 3,57 százalékos napi emelkedés. Az amerikai WTI könnyűolaj ára 87,11 dollárra nőtt, ami 3,28 százalékos drágulás. Az olajárakat az Egyesült Államok és Irán közötti katonai feszültség fokozódása, a Hormuzi-szoros és a Vörös-tenger hajózási útvonalait fenyegető biztonsági kockázatok, valamint a jemeni húszik újabb támadásokkal kapcsolatos fenyegetései emelték. A Brent ára ezzel több mint hatheti csúcsra emelkedett, de így is jóval alatta marad az április végén elért, mintegy 126 dolláros idei csúcsától.

Az európai földgáz irányadó jegyzése 62,60 euróra emelkedett megawattóránként, ami 4,86 százalékos növekedés az előző napi záráshoz képest. Az árfolyam négyhavi csúcsra emelkedett, mivel a közel-keleti konfliktus erősítette azokat az aggodalmakat, hogy a Hormuzi-szoroson keresztüli cseppfolyósított földgázszállítások akadozhatnak. Ez növelheti Európa versenyét az ázsiai vásárlókkal az elérhető LNG-szállítmányokért, miközben a kontinens a téli fűtési szezon előtt tölti fel tárolóit.

Az azonnali arany unciánkénti ára 4156,57 dollárra emelkedett, ami 1,93 százalékos erősödés. A nemesfém árfolyamát a biztonságos befektetések iránti kereslet növekedése támogatta a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt, miközben a befektetők a jövő heti amerikai jegybanki kamatdöntésre is figyelnek. Az arany a kereskedés során július eleje óta a legmagasabb szintet érte el, ugyanakkor továbbra is elmarad a januárban felállított történelmi rekordjától.

A dollárindex 101,10 pontra csökkent, ami 0,10 százalékos napi gyengülés. A négy egymást követő erősödő nap után bekövetkezett korrekció ellenére az amerikai fizetőeszközt továbbra is támogatták a magasabb olajárak és az emiatt erősödő inflációs várakozások, amelyek növelték a Federal Reserve esetleges kamatemelésének valószínűségét.

Az euró árfolyama 1,1411 dollárra emelkedett, ami 0,12 százalékos erősödés. A közös európai fizetőeszköz továbbra is az 1,14 dolláros szint közelében mozgott, miközben a piac az Európai Központi Bank kamatdöntésére várt. Az árfolyamot egyaránt befolyásolták a közel-keleti geopolitikai fejlemények és a kamatkilátásokkal kapcsolatos befektetői várakozások.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42680 41700 43450 +2,23% 42670 42680 15 111 387 580 HUF 2026-11-04 16:54:33
MOL 5095 5040 5140 +0,89% 5090 5095 2 685 436 285 HUF 2026-11-04 16:54:33
MTELEKOM 2916 2886 2950 -0,48% 2910 2916 1 122 293 476 HUF 2026-11-04 16:54:33
RICHTER 12910 12890 13120 -0,69% 12890 12910 1 674 739 420 HUF 2026-11-04 16:54:33
OPUS 210 194 211 +6,71% 209 210 42 225 350 HUF 2026-11-04 16:50:50
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG