4p
Soros György szerint meredek ívben gyengülne a font, ha a britek a kilépésre szavaznának.
Soros György. (Wikimedia Commons, Olaf Kosinsky)

A magyar-amerikai nagybefektető a The Guardian keddi kiadásában közölt írásában ábrándnak nevezi azoknak a véleményét, akik szerint a Brexit - Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból - nem érintené saját pénzügyi helyzetüket. Soros György szerint túl sokan gondolják így, márpedig lenne legalább egy nagyon egyértelmű és azonnali hatás: a font szinte bizonyosra vehető meredek és gyors értékvesztése.

Soros szerint a jelenlegi piaci árazásokból levezethetően a font legalább 15 százalékkal, de akár 20 százaléknál nagyobb mértékben is zuhanhat, ha a csütörtöki referendumon a kilépést pártolók kerülnének többségbe. Az árfolyam az 1,46 dollár/font körüli jelenlegi szintekről 1,15 dollár alá kerülhet, ami 25-30 százalékos gyengülés lenne a korábbi árfolyamsávhoz képest - áll az üzletember írásában.


Soros György szerint ez nem ugyanaz a jelenség lenne, mint az 1992-es fekete szerda után, amikor a font a rendkívüli befektetői nyomás miatt kikerült az akkori európai átváltási mechanizmusból. Soros fedezeti alapja az egyike volt a font ellen annak idején több tízmilliárd dollárral játszó nemzetközi intézményi befektetőknek.

Nem tudnának tovább vágni

A nagybefektető szerint a font akkori leértékelődése egészséges volt, mivel a brit kormány megszabadult attól a kötelezettségétől, hogy károsan magas kamatokkal védje az egyébként is túlértékelt fontot. Ezúttal egy nagymértékű leértékelődés sokkal kevésbé lenne kedvező hatású, nem utolsósorban azért, mert a Bank of England a font leértékelődése után, 1992-től eltérően, már nem tudná tovább csökkenteni alapkamatát, mivel a jelenlegi 0,50 százalékos történelmi kamatmélypont a legalacsonyabb olyan kamatszint, amely még összeegyeztethető a brit bankrendszer stabilitásával.

Ennek egyéb veszélyei is vannak, hiszen ha az ingatlanárak zuhanása és a munkanélküliség növekedése recessziót okozna a brit gazdaságban, ami valószínű, a monetáris politikának nagyon kevés mozgástere lenne a gazdaság élénkítésére és a kereslet gyengülésének ellentételezésére - írja keddi cikkében Soros György.

Érvelése szerint mindemellett figyelembe kell venni a nagyon magas brit folyómérleg-hiányt is, amely miatt Nagy-Britannia ma sokkal inkább függ a külső tőkebeáramlástól, mint történelme során bármikor. Az 1992-es - és a 2008-ban elhatalmasodott pénzügyi válság utáni - fontgyengülés nyomán nőtt a tőkebeáramlás, elsősorban az ingatlanpiacra és az ipari szektorba, de ha a brit választók csütörtökön a Brexitre szavaznak, szinte biztos, hogy a tőkeáramlás az ellenkező irányba fordul, különösen abban a kétévi bizonytalan időszakban, amíg Nagy-Britannia a kilépési feltételekről tárgyal az EU-val, legnagyobb kereskedelmi és befektetési partnerével - áll Soros írásában.

Néhányan meggazdagodhatnak

Soros György szerint a piacon tevékenykedő spekulatív erők készséggel kihasználnának bármiféle számítási hibát a brit kormány vagy a brit választók részéről, és ha Nagy-Britannia a Brexitre szavaz, azon "néhányan nagyon meggazdagodnának, de a választók zöme sokkal szegényebbé válna". Ha a népszavazáson a kilépésre szavazók kerülnének többségbe, azt fekete péntek követhetné, súlyos következményekkel a hétköznapi emberek számára - áll Soros György cikkében.

A fontot terhelő Brexit-kockázatokra londoni elemzőházak is felhívták a figyelmet legutóbbi tanulmányaikban.

Az Economist Intelligence Unit, a világ egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőháza szerint, ha a brit választók többsége a csütörtöki népszavazáson arra szavaz, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az EU-ból, a piaci bizalmi válság miatt a font azonnal 14-15 százalékkal zuhanna a dollárhoz képest.

Egy másik nagy londoni elemzőház, a Capital Economics közgazdászai szerint, ha a népszavazáson a Brexit-tábor kerül többségbe, annak nyomán a font gyors ütemben akár 1,20 dollárig is zuhanhatna, nem utolsósorban azért, mert a befektetők ebben az esetben arra számítanának, hogy a Bank of England a vártnál is tovább tartaná a jelenlegi 0,50 százalékos mélyponton alapkamatát a brit reálgazdaságot fenyegető károk elhárítása miatt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42860 42850 43400 +0,47% 42850 42860 8 738 874 410 HUF 2026-11-05 15:31:41
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4990 4996 3 354 420 366 HUF 2026-11-05 15:32:46
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2872 2880 849 116 504 HUF 2026-11-05 15:34:14
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 32 155 041 HUF 2026-11-05 15:30:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG