1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Erősödött a forint csütörtökön, az euró bár drágulással kezdett 289 forint körül, a nap nagy részében lefelé csorgott. Kora este pár fillérrel a 287 forintos ár előtt fordult vissza, utána is csak 287,40-ig ment fel.

A svájci frank 238,40, a dollár 215,60 forinton állt ekkor. Az európai tőzsdeindexek többsége lassan emelkedett egész nap, a BUX-nál azonban ezt valami megtörte még délelőtt, és lefelé indult el. Végül 19 227,19 ponton, 0,3 százalékos süllyedéssel végzett. Az OTP a 4000 forintos vonal körül ingadozott, végül 3996 forinton zárt, mindössze két forinttal a szerdai záróár alatt. A Mol ment fel is, le is, végül 18 800 forinton, fél százalékos emelkedéssel végzett. A Richter 0,8 százalékot esett, 38 600 forintig, a Magyar Telekom viszont 11 forinttal, 1,9 százalékkal értékelődött le, 580 forinton állt meg.

Az állampapírok másodpiacán 7-17 bázisponttal csökkentek a hozamok, az aukción pedig szép kereslet mellett harmadával növelték az értékesített mennyiséget a tervhez képest. Az amerikai részvénypiac határozott emelkedéssel nyitott a bejelentett munkanélküliségi adatok hatására.

További árfolyamokat itt találhat.

 

 

 

 

 

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35950 35950 37190 -0,83% 0 0 16 104 709 070 HUF 2026-03-20 17:05:29
MOL 3916 3880 3940 +2,78% 0 0 10 915 840 100 HUF 2026-03-20 17:08:16
MTELEKOM 2010 2005 2045 0,00% 0 0 3 342 475 165 HUF 2026-03-20 17:05:08
RICHTER 11740 11620 11820 +0,43% 0 0 4 508 189 910 HUF 2026-03-20 17:13:00
OPUS 495 495 509 -0,80% 0 0 647 131 189 HUF 2026-03-20 17:14:29
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Mol szárnyalása húzta pluszba a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 18:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,13 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 122 107,32 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felmegy a vérnyomása, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 18:22
Megint csúnyán gyengült a magyar fizetőeszköz.  
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 16:01
Mínuszban kezdték a napot az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Magyar Telekom húzza felfelé a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 11:46
A Mol-árfolyam 2,2 százalékkal emelkedett délelőttig, és közelít a 3900 forintos szint felé. 
Részvény / Deviza / Áru Nagy szükségünk van ezekre az elátkozott befektetésekre
Eidenpenz József | 2026. március 20. 09:56
Követték-e az olajcégek az olajár robbanását? Hogyan érdemes profitálni a fekete aranyból? Miért vannak az olajrészvények feketelistán? Hogyan jártak a Mol-részvényesek az olajársokk nyomán? Mely módokon fektethet be most egy kisbefektető?
Részvény / Deviza / Áru Visszafordulhat-e a Richter, tovább emelkedik-e a Mol? Ez várható pénteken a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:43
A Richter csütörtökön lefordult az ellenállási szintről és a 30 napos mozgóátlag sem tudta megtartani, a Mol viszont közeledett az ellenállási szinthez.
Részvény / Deviza / Áru Lendülettel kezdte a napot a forint: mennyibe kerül most a dollár?
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 07:29
Visszatért a dollár-forint árfolyam a 340 alatti szintre péntek reggelre, az euró-forint árfolyam pedig ismét 390-nel kezdődik. Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Az ipari részvények csökkentek a legnagyobb mértékben New York-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 06:27
A Dow Jones 0,44 százalékkal esett vissza, emellett az S&P 500 és a Nasdaq Composite mutatói is csökkentek.
Részvény / Deviza / Áru Pocsék nap vagy fordulat? Így zárt a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:29
Estére valamennyire magára talált a magyar fizetőeszköz. 
Részvény / Deviza / Áru Az olajár-emelkedés mentette meg a Molt
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:11
Nemzetközi hangulat húzta le a BUX-ot. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG