2p
Az olajpiacok az évet azzal indították, hogy tovább növekedtek az árak az egyébként is igen erőteljes decemberi fellendülés után.
Olajkút. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az elkövetkező hetekben a figyelem középpontjában egyértelműen az a kérdés áll, hogy vajon az OPEC-tagországok és a szervezeten kívüli országok mennyire lesznek elkötelezettek a kitermelés csökkentése mellett. Az ennek kapcsán Kuvaitból és Ománból érkezett hírek eddig biztatóak – mondja Ole Hansen, a Saxo Bank szakértője.

A Brent árfolyamának alakulása. Friss árfolyamok >>>

A szakember szerint, miközben az olaj árának volatilitása csökken, ugyanez messze nem mondható el a földgázról. A 2016-ban legjobban teljesítő árupiaci termék (59 százalékos áremelkedés) ára az ázsiai piac nyitásakor tizennégy hónap óta nem tapasztalt mértékben esett. A rendkívül hideg időjárás, amely decemberben támogatta az árakat, átadta helyét a következő hetekre enyhébb időt ígérő előrejelzéseknek.

Közrejátszott a hideg

Január elsején lépett életbe az OPEC-megállapodás, amely szerint befagyasztják az olajországok a kitermelést. A piaci szereplők keresni fogják a bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy a résztvevők valóban betartják-e a megállapodást - véli a származékos ügyletekkel foglalkozó londoni CMC Markets brókercég vezető elemzője. További részletek >>>>

Az OPEC kitermelés visszafogásával kapcsolatos várakozások, valamint a szokatlanul hideg amerikai időjárás hatására decemberben komoly spekulatív kereslet jelentkezett az energiahordozók határidős piacán, és ez az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet által kiadott legutóbbi (a december 20. és 27. közötti időszakot elemző), a spekulatív kereskedési pozíciók változásáról szóló jelentésben is markánsan tükröződik.

Hatalmas, közel 900 millió hordónyi spekulatív pozíció halmozódott fel, és ez, valamint a termeléscsökkentési megállapodáson kívül maradt országok (mint például Nigéria és Líbia) jelenthetik a legnagyobb kockázatot a long pozíciókra.

A Brent-típusú olaj szeptemberi határidős ára hordónként 60 dollár alatt van, és az amerikai kitermelés második félévi növekedését is valószínűsíti a piac. De jelenleg még jól teljesít az olaj, és a spekulatív befektetőknek sem nagyon akaródzik kiszállni a long pozíciókból – mondja Ole Hansen.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42930 42890 43400 +0,63% 42930 42940 8 556 589 240 HUF 2026-11-05 15:20:55
MOL 4992 4954 5090 -2,12% 4988 4992 3 301 822 218 HUF 2026-11-05 15:21:41
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 826 432 150 HUF 2026-11-05 15:21:01
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12960 12970 563 405 280 HUF 2026-11-05 15:20:09
OPUS 206 196 214 -3,95% 207 208 29 719 906 HUF 2026-11-05 15:20:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG