2p
Eljött a korrekció ideje: nincs határa a sokat szenvedett bank emelkedésének. Az OTP és a Richter is emelkedik, Amerika is nagyot ralizott még tegnap, Európában azonban ma már alábbhagyott a két napos zuhanást követő két napos emelkedés. Az olaj a legstabilabb instrumentum 50 dolláron, és a forint sem mozdul.

A tegnapi nap még a piacok megnyugvásáról szólt: a brit népszavazás következményeivel való szembenézést későbbre halasztották a befektetők. Nem is ok nélkül: egyelőre nem lehet tudni, mi sül ki az egészből, miután egyelőre nem kezdte meg Nagy-Britannia a kilépési eljárást, és ez ősz előtt nem is várható.

S&P 500

Amint a fenti grafikonon látszik, az S&P 500 is egy nagyon szép második napi emelkedést hozott össze, így a korábbi zuhanás nagyjából kétharmadát le is dolgozta. Ugyanezt tette a Nasdaq is, de 200 napos mozgóátlagát nem tudta elérni.

Európa ma először megpihent a múlt péntek reggeli megrázkódtatás után, nincs érdemi elmozdulás. Az izgalmak alábbhagytak, viszont a hazai börze még ma is tud emelkedni: az OTP pluszban van, 6500 forintot ér, és a Richter is 1,2 százalékot erősödik, értéke 5620 forint.

A nap eseménye viszont mindenképpen az FHB szárnyalása. A sokat szenvedett bank már tegnap is ralizott, de ma teljesen elszállt az árfolyama: a nyitás után 13 százalék pluszban is járt, de most is 9 százalék a nyeresége, 580 forintot ér.

Újabb papírt függesztett fel a tőzsde: ezúttal a 4iG-t, melynek tréfás nevét azért adták a cég tulajdonosai, hogy utaljanak a várható árfolyam alakulása, miszerint 4000 forintig emelkedik. Az utolsó árfolyama azonban ennek csak a fele körül volt. Meg kell említeni ugyanakkor, hogy most a cég kérte a felfüggesztést, nem valamiféle MNB-s büntetésről van szó.

A forint megint nem mozdul, 316,30 az euróhoz képest, az olaj is stabilan 50 dolláron áll.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40540 39980 40950 +0,72% 0 0 24 765 689 620 HUF 2026-01-30 17:09:20
MOL 3930 3870 3968 +0,72% 0 0 4 376 490 052 HUF 2026-01-30 17:10:43
MTELEKOM 1998 1972 2015 +1,42% 0 0 825 917 221 HUF 2026-01-30 17:05:26
RICHTER 10770 10620 10870 +1,51% 0 0 4 293 531 670 HUF 2026-01-30 17:05:08
OPUS 550 547 554 -0,18% 0 0 2 251 659 436 HUF 2026-01-30 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nagyon jó hetük volt a magyar részvényeknek
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:21
A Mol ment a legnagyobbat, de az OTP-nek vagy a Richternek sem kellett szégyenkeznie.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon kiakadtak Trumpon New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 08:28
Annak hallatán, hogy az amerikai elnök kit jelöl a következő Fed-elnöknek, bezuhantak a tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Háromszor is előveszi a szemüveget, mire kibogozza a mai forintárfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 18:58
A magyar fizetőeszköz árfolyammozgása vegyes képet mutatott pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Richter nyerte a legtöbbet a csúcsra futott tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 17:59
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 941,17 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel 128 831,58 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Donald Trump választása esést hozott az amerikai tőzsdenyitásra
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 16:40
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mi lesz veled, földgázár?
Eidenpenz József | 2026. január 30. 15:58
A földgáz ára csökkent tavaly a szabadpiacon, ami jó hír. De eközben már aggodalmakat vet fel Európa energiaellátásának egyre növekvő függése az Egyesült Államoktól. A globális cseppfolyósföldgáz-kereslet pedig akár 2050-ig is tovább növekedhet, elsősorban a technológiai szektor növekvő energiaigénye miatt, közben az országok megújulóenergia-kapacitásai lemaradásban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Délután felhívták a befektetők a Telekomot
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 0,12 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Mindenki az Irán elleni amerikai támadásra figyel
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 09:24
A budapesti tőzsde is Trump döntésére fókuszál.
Részvény / Deviza / Áru Izzadni kezd a tenyere, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 07:33
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru Felemás napjuk volt a világ legnagyobb kapitalistáinak
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 06:26
Vegyesen zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG