3p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 913,51 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 131 829,83 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 23,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, a magyar tőzsde felülteljesített a nemzetközi társaihoz képest, a BUX jelentős forgalomban emelkedett, miközben a nemzetközi tőzsdék vegyesen teljesítettek szerdán. Kifejtette, jelentősen emelkedett az OTP, emögött valószínűleg az iráni-amerikai konfliktussal kapcsolatban megjelent kedvező hírek állnak. A tervezett amerikai-iráni megállapodás értelmében Irán egy hónapon belül a háború előtti szintre állítaná vissza a kereskedelmi hajóforgalmat a Hormuzi-szorosban, míg az Egyesült Államok ezzel párhuzamosan kivonná katonai erőit Irán térségéből, és feloldaná a tengeri blokádot. A Mol gyengülését vélhetően az olajárak csökkenése idézhette elő, a Magyar Telekom oldalazott. A Richter árfolyama az elmúlt időkben 12 ezer és 13 ezer forint közötti sávban mozgott, és most „pozitívabb reakció” látszott az árfolyamban – ismertette az elemző.

A Mol 70 forinttal, 1,83 százalékkal 3750 forintra csökkent, 3,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 310 forinttal, 0,77 százalékkal 40 810 forintra erősödött, forgalmuk 14,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,31 százalékkal 2600 forintra nőtt, forgalma 2,6 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 260 forinttal, 2,13 százalékkal 12 450 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 9124,31 ponton zárt szerdán, ez 10,15 pontos, 0,11 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Pluszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán. A londoni FTSE-100 mutató 0,13 százalék, a frankfurti DAX-index ugyancsak 0,13 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,43 erősödéssel fejezte be a napot.

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,08 százalékkal emelkedett. Az európai tőzsdezáráskor (17.30 órakor) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,40 százalékos pluszban, míg az S&P 500-as index 0,12 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,26 százalékos mínuszban állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 2,55 dollárral (2,64 százalékkal) 94,12 dollárra csökkent.

Az arany határidős jegyzése unciánként 1,59 százalékkal (72,16 dollárral), 4462,84 dollárra gyengült.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gázpiac legközelebbi, júniusi jegyzésében 2,75 százalék csökkenést jelzett 18 órakor, amikor 1 megawattóra 46,16 eurón állt. A gázjegyzés három hónapja 41,96 eurón, egy éve 33,82 eurón, két éve 29,24 eurón zárt.

(MTI)

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:24
Egy, csak egy papír maradt talpon a vidéken.
Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG