1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 137,85 pontos, 0,80 százalékos emelkedéssel, 17.361,38 ponton zárt csütörtökön - az index a héten először tudott pluszban zárni. A délelőtt folyamán az MTelekom árfolyama történelmi mélypontra jutott, pedig a cég negyedéves gyorsjelentése nem igazán izgatta a befektetőket.

A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyra Telekom és az Egis kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője az MTI-nek elmondta: a héten - közepesen gyenge forgalom mellett - először tudott emelkedni a BUX. A budapesti részvényindex szűk tartományon belül mozgott csütörtökön, és nem tudott reagálni a nemzetközi mozgásokra sem.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője is az iránykereső kereskedésre hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy sem a nemzetközi makroadatok, sem pedig a Magyar Telekom és a Richter első negyedéves jelentése nem mozgatta meg a részvények árfolyamát.

Tőzsdei bevezetése óta  nem volt olyan olcsó a Magyar Telekom részvénye, mint délelőtt (459 forint), a távközlési cég papírjainak árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 465 forintra csökkent a nap végére, forgalma 1,4 milliárd forint volt. A papírok egy hete osztalékszelvény nélkül forognak, de ez nem indokolja a lejtmenetet, ahogy a mai gyorsjelentés sem. A tegnap bejelentett különadó hírét viszont rosszul fogadták a befektetők, akik egyre bizonytalanabbak a folytatást illetően. Az Equilor szerint az MTelekom túl van már a nehezén, itt az ideje bevásárolni a papírokból.

Az MTelekom árfolyama. További grafikonok >>>



A Mol 150 forinttal, 0,91 százalékkal 16.650 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 32 forinttal, 0,88 százalékkal 3.670 forintra nőtt, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.
A Richter papírok árfolyama 610 forinttal, 1,69 százalékkal 36.715 forintra emelkedett, a részvények forgalma 776,7 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 64,3 millió forintos forgalom mellett 75 forinttal, 0,53 százalékkal 14.125 forintra esett.

A BUMIX 1.128,89 ponton zárt csütörtökön, ez 1,46 pontos, 0,13 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41800 41500 42740 -2,22% 0 0 16 195 554 940 HUF 2026-10-30 17:09:03
MOL 5000 4986 5050 -0,99% 0 0 2 111 180 810 HUF 2026-10-30 17:08:01
MTELEKOM 2800 2750 2800 +1,16% 0 0 1 330 803 978 HUF 2026-10-30 17:05:23
RICHTER 12950 12800 13170 -1,15% 0 0 4 091 088 910 HUF 2026-10-30 17:12:00
OPUS 195 192 200 +0,41% 0 0 26 495 390 HUF 2026-10-30 17:08:41
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru A történelem messze legnagyobb hackertámadását hajtották végre, magyarok is érintettek
Eidenpenz József | 2026. október 30. 15:49
Az eddigi legnagyobbnál négyszer hatalmasabb hackertámadást hajtottak végre egy kriptovaluta-tőzsde ellen, amelyet a magyarok is előszeretettel használnak. A Binance mindenkit kártalanítani készül a saját tartalékalapjából, de az esetnek messzire vezető következményei lehetnek. A kriptovaluták zuhannak. A Polymarketet is érte támadás.
Részvény / Deviza / Áru Bezuhantak a technológiai részvények Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:33
Jelentős eséssel indult a pénteki kereskedés a New York-i tőzsdéken, elsősorban a technológiai részvények gyengülése miatt. A Nasdaq több mint két százalékot veszített értékéből, miközben a közel-keleti feszültségek hatására az olajárak közel két százalékkal emelkedtek.
Részvény / Deviza / Áru Pénteki pánik perspektívában a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 14:44
Több mint 1,3 százalékos mínuszban állt pénteken kora délután a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető papírok közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Egyértelműen lefelé vette az irányt a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:56
A BUX 1,2 százalékos mínszban, 145 435 ponton a tőzsdei kereskedés felénél.
Részvény / Deviza / Áru Felpezsdítette a befektetők vérét a Starbucks
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:26
Ez még úgy is igaz, hogy közben csökkentek a kávézólánc bevételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG